Ugrás a tartalomra
Ha ilyen áldozatot kell hozni, a másik üdvéért fenekestől felforgatni mindent, akkor igazán kell szeretni.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha tényleg szeretsz valakit, bármit meg kell tenned érte. Ha fáj is neki, a javát szolgálja.
-
Ahhoz, hogy szeressünk, - igazán szeressünk - meg kell érteni a másik embert, meg kell ismerni, és tisztelni kell. Igaz lélekkel gondoskodni kell a másik jólétéről és boldogulásáról.
Adam J. Jackson
-
Akkor szeretünk igazán valakit, ha elfogadjuk, hogy mindenképp megéri szeretni, akármennyire is fáj majd az elvesztése.
-
Szeretve lenni és szeretni, ehhez bátorság kell, az a bátorság, hogy bizonyos értékeket mindennél előbbre valónak ítéljünk - és vállalva a kockázatot, mindent föltegyünk ezekre az értékekre.
Erich Fromm
-
Szeretni egy férfit, egy asszonyt annyi, mint egy tökéletlen lényt, egy beteget, egy gyengét, egy bûnöst szeretni. Ha valóban szereted, meggyógyíthatod, támogathatod, megmentheted.
-
Az embernek hinnie kell másokban, hogy magában hihessen. Az embernek szeretnie kell valakit vagy valamit áldozatkész szeretettel, hogy önbecsülése tétlen önszeretetté ne fajuljon.
Hekler Antal
-
Ahhoz, hogy valakit képesek legyünk úgy szeretni, amilyen, arra is törekednünk kell, hogy saját magunkat mindenestül elfogadjuk.
Stephanie Dowrick
-
Minden kapcsolat rászorul egy kis karbantartásra. Legyen az a legapróbb gesztus..., vagy ott folytatjátok, ahol abbahagytátok. A lényeg, ha igazán szeretsz valakit, akkor könnyen meghozod az áldozatot.
-
Hogyha szeret valakit az ember, tudjon lemondani róla.
-
Ahhoz, hogy szeressek valakit, először is csodálnom kell őt, csodálnom és tisztelnem kell.
Anne Frank