Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha megáld minket az ég valamilyen képességgel, azt hiszem, bûn lenne nem élni vele. A tehetség felelősség. Természetes, hogy megteszem, amit tudok, és segítek vele másoknak.

🌙 Éjszaka 🌍 Környezettudatosság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A tehetségnek az is része kell legyen, hogy az ember terhelhető, teherbíró. Hogy tudja kezelni a bukásokat, fel tud belőlük állni.
  2. A tehetség és a képesség az ember életében csupán egy olyan lehetőség, mint a párkapcsolatban a szerelem. Egy jó alap, de hogy sikerül-e kibontakoztatni, felvirágoztatni és életben tartani, az a mi felelősségünk egymással szemben is.
  3. Én azt hiszem, hogy az ember akkor teljesítette a küldetését, ha mindazokat a képességeket, amelyek benne rejtőznek, felszínre hozza és átadja a többi embernek. Ehhez nem kell semmiféle különleges tehetség. Sokkal inkább szükség van elszántságra és kitartó erőre. Ha az ember a saját egyéniségét hozzáadja az egészhez, ha tesz valamit a köz érdekében, akkor nem élt hiába. Mihály Tamás
  4. A velünk született tehetség egy plusz adottság. De ha nem teszünk érte semmit, nyomába sem érünk azoknak, akik adottság nélkül is hajtanak. Mindig van hová fejlődni, és mindenkinek kell a gyakorlás, akármennyire tehetséges is. Kollár Betti
  5. Az élet egyikünk számára sem könnyû, de nincs semmi baj, ha az embernek van kitartása, s főleg önbizalma. Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és azt a valamit bármi áron is el kell érnünk. Marie Curie
  6. Megpróbáljuk a bennünk levő tehetséget arra használni, hogy megmutassuk, milyen nagyra becsüljük az előttünk járók eredményét, és hogy ehhez hozzátegyünk valamit a magunk részéről. Engem ez vitt előre. Steve Jobs
  7. Ami megadatott nekem, sok más ember életében hiányzik, és úgy gondolom, hogy ezáltal akaratlanul én is a gonosz oldal része leszek. (...) Hiába nem tehetek róla, hogy az a másik nálam hátrányosabb helyzetben van, ez nem mentesít a felelősségtől, hogy a tudásom szerint segítsek és empátiával forduljak feléjük. Jordan Peele
  8. A tehetség adomány. Meghatározása valószínûleg annyira bonyolult, hogy az egyszerûség kedvéért csak azt mondjuk, Isten adta. Bráda Tibor
  9. A tehetség univerzális adottság. De rengeteg bátorság kell ahhoz, hogy éljünk vele: merj a legjobb lenni! Paulo Coelho
  10. A világon semmiféle tehetség el nem vesz. Nem olyan bolond a természet, hogy hiába teremtsen erőket. Amit teremt, azért teremti, hogy hasznát vegye. Petőfi Sándor
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat