Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Hiába állította, mégis úgy éreztem, hogy valaki más illene hozzá. Valaki, akit a sors olyan anyagból gyúrt össze, ami épp neki való. Aki tökéletesen illene hozzá, és tisztában lenne az erejével, vagy épp annak hiányával. Egy olyan lányt, aki biztosítaná számára a boldogságot.

🔮 Jövőkép 🌅 Nyugdíjba vonulás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. És akarta, hogy ő szeresse. A szívét akarta. Akarta ezt a férfit, aki ismerte a szerelmet, aki tudta, mi az odaadás és a kötődés. Sherrilyn Kenyon
  2. Egész idő alatt azt a, mondjuk így, tényezőt kerestem, amely elválasztott tőle. A teste, a mozdulatai, egy pillantása, ahogy öltözik, illatok, hangsúlyok és hazugságok, a szavai, a némasága, bármi. Ám az életének minden fölfedezett, megtalált és leltárba vett részlete és töredéke inkább hozzákapcsolt, egyre közelebb és közelebb vitt hozzá. Hogy aztán végül a befejeződő egész válasszon el végérvényesen tőle. Darvasi László
  3. Olyasvalakit akarok, aki bízik bennem, és feltétel nélkül elfogad. Aki mindennel együtt szeret, beleértve a sötét és önző oldalamat is.
  4. Szomjazott a nőre, akit csak sejtett, s akinek minden jót és gyengédséget kell kiváltania lelkének mélyéből, a nőre, aki bizonyára kezén, mosolyán és hangjában hozza el neki a világ minden ragyogását és fényességét.
  5. Soha nem hittem volna, hogy az ember valakit ennyire megszerethet. Hány lány volt, istenem, hány lány, asszony, különböző városokban. Hosszabb, rövidebb ideig. Futó kalandok, néhány hónapos szerelmek. Beléjük bolondultam, tetszettek (...), de mindig ott tudtam hagyni őket. Jött egy másik, egy kívánatosabb, kéznél volt... nem csináltam belőle gondot. Örültem, ha találkoztam velük, de soha nem vesztettem el egészen a fejem. Kiválasztottam őket, elejtettem őket. Szép, sima ügyek voltak. Soha nem hittem volna, hogy valakit ennyire... Talán azért, mert ő választott ki engem. Ezt mindig éreztem, hogy ő választott ki engem.
  6. Abban a pillanatban olyan közel akartam lenni hozzá, amennyire csak lehetséges. Azt akartam, hogy soha ne hagyjon el. Az életem részének akartam abban a percben, és másnap, és a rákövetkező napon. Szükségem volt rá, mint még senki másra. Becca Fitzpatrick
  7. Öt évvel ezelőtt csak reménykedtem, hogy találhatok magam mellé egy olyan lányt, akivel az összes sejtünkben tökéletesen passzolunk. Aki rendes, értékes és mégis ott lobog benne a csintalan, fékezhetetlen tûz. (...) Akinek törékenysége törődésre ösztönöz, aki mellett ébredni nem teher, akinek a csókjába minden porcikám belebizsereg (...). Aki kézen fog és kirángat a sötétségből. Akivel amellett, hogy egymásból táplálkozunk, szabadnak érezhetem magam. Aki miatt meghalnék, ha elveszíteném. Lakatos Levente
  8. Te maximálisan azonos vagy azzal, akinek én gondollak. Ezt olyan biztosan tudom, mint azt, hogy most itt állsz előttem, és ez a te vállad, amit a tenyeremben érzek. Nekem te kellesz. Vagy senki. Azt, hogy jövő egy lánnyal, azt én csak veled tudom elképzelni. Bebizonyosodott. Adtál rá időt. Eleget. Minél több idő múlik el, annál biztosabb vagyok benne... Szilvási Lajos
  9. Arra gondolt, hogy a szerelem olyan érzés, amelyért érdemes volt feláldoznia magát. Még akkor is, ha az a szerelem nem az övé volt. J. R. Ward
  10. Maga is egyre többet adott neki magából, a gondolataiból, legbensőbb énjéből, bizalmas vallomásokban, amit éppoly édes adni, mint kapni. Oldottabbnak érezte magát vele, őszintébb volt, leplezetlenebb, bizalmasabb, mint másokhoz, és ezért még jobban szerette. És azt is érezte - és ez az érzés nagyon értékes a nőknek -, hogy csakugyan ad, hogy valakire úgy rábízza mindenét, amije csak van, ahogy még soha senkire. Guy de Maupassant
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat