Ugrás a tartalomra
Hosszú ideig úgy tûnt számomra, hogy az élet most fog kezdődni - az igazi élet. De mindig volt valami akadály az utamban, valami, amin előbb túl kellett jutnom, valami befejezetlen ügy, letöltendő idő, valami, amiért vagy amivel még tartoztam. Aztán kezdődhet az élet. Aztán végre rájöttem, hogy ezek az akadályok maga az életem.
Kapcsolódó idézetek
-
Nagyon sok célom, tervem és vágyam volt, de sokszor megtörtént, hogy teljes erővel küzdöttem értük, és mégis minden másképp alakult. (...) Megtanultam bízni abban, hogy az előttem álló, még ismeretlen útszakasz az egész utazás legszebb része lehet. Hogy a következő útelágazásnál ismét vár egy lehetőség, amelyet megragadva megérthetem, hogy mi az, ami valóban fontos, és ami boldoggá teszi az életemet.
-
Vannak dolgok az életben, amik félelemmel töltenek el. Ez természetes, nem? Csakhogy én ezeket a dolgokat nem fogadom el csak úgy. Mindent beleadok százszázalékosan, és addig megyek előre, ameddig bírok. Ami kell, elveszem, ami nem kell, azt nem. Én így élek. Ha valami nem jól sül el, majd akkor ott elgondolkozom, hogyan is tovább.
Murakami Haruki
-
Mindig, amikor új életet kezdek, valóban komolyan gondolom, hogy új, jobb életet próbálok élni, aztán körülbelül egy óra múlva bebizonyosodik a számomra, hogy ez lehetetlen. De az a képesség megvan bennem, hogy legalább elhatározom.
-
"Mindent föladok, amibe belekezdek" - gondolta némi keserûséggel. Talán nemsokára az élet is észreveszi ezt, és nem ad neki több lehetőséget. Vagy talán, ha mindig rögtön az elején föladja, elfogynak az utak anélkül, hogy egy lépést is tett volna.
Paulo Coelho
-
Hogy mi a sors és mi az élet - az az igazság, hogy nem nagyon tisztázódott bennem ez még. De azt tudom, hogy az életnek van sorsa, és a sorsnak van élete.
Cserhalmi György
-
Nem a nehézségektől félt: attól ijedt meg, hogy választania kell egy utat. És ha egy utat ki kell választani, akkor a többit ott kell hagyni. Előtte pedig még ott állt az egész élet, és mindig arra gondolt, hogy később talán megbánná mindazt, amit most csinálni szeretne. "Nem merem elkötelezni magam, mert félek, hogy rosszul döntök" - gondolta. Minden lehetséges úton végig akart menni, de épp ezért végül egyiken se ment végig.
Paulo Coelho
-
Az élet nem egyenes vonal, és az út nem fut töretlenül egy irányba. Elágazik, és váratlanul erre vagy amarra kényszeríti az embert. De én bizonyos vagyok, hogy minden úton önmaga felé halad.
-
Ez vagy az megváltozik körülöttünk, könnyebb lesz vagy nehezebb, hol így, hol úgy, de igazán semmi sem lesz másként. Én ezt így gondolom. Meghoztuk a magunk döntéseit, elindítottuk az életünket és az megy a maga útján, amíg egyszer vége nem szakad.
-
Valahányszor azt éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek, történt valami, ami a földre nyomott. Azt kérdeztem magamban: de miért? Talán arra ítéltettem, hogy mindig megközelítsem a célszalagot, de sohasem szakíthassam át? Isten ennyire kegyetlen volna hozzám, és csak azért engedi látnom a pálmákat a horizonton, hogy a sivatag közepén szomjan haljak? Sok időbe telt, mire megértettem, hogy valójában nem erről van szó. Életünk során azért ütközünk bizonyos akadályokba, hogy visszataláljunk Személyes Történetünk igaz útjára.
Paulo Coelho
-
Bármilyen kegyetlen dolgokon mentem is át, nem hihetem azt, hogy nem jön több kihívás, hogy mostantól már minden könnyen fog menni. Mindig jön egy újabb hegy, amit meg kell másznom. Aztán még egy és a következő. Egy újabb álom, ami rengeteg kitartást és akaratot igényel. Ezt már tudom, mert az élet ilyen. Folyamatos körforgás. Hullámvölgyek. Néha lent, aztán fent.
Hozleiter Fanny