Ugrás a tartalomra
Írni sokféleképpen lehet. Van, aki egy szobában ül és ír, nem csinál semmi mást. Ezek boldogok. (...) Aztán vannak, akik úgy forgatják a tollat, mint a tőrt és kardot, vérrel írnak. (...) Ezek az írók, akiknek az írás csak eszköz, mert meg akarják változtatni a világot, ezek a boldogtalan írók, akik hatalmasok, mert van szellemük és erejük, de nincs bennük csend és áhítat, s ezért boldogtalanok. Ezek, akik le tudnak döfni egy szóval egy királyt, vagy a világrendet, de nem tudják kifejezni azt, ami az élet titkosabb értelme, az elragadtatást, hogy itt élünk a földön, a boldogságot, hogy nem vagyunk egyedül.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek különbözőképpen viselkednek, amikor dühösek. Van, aki beharapja az ajkát, elvörösödik, talán még ökölbe is szorítja a kezét, de nem szól egy szót sem, hanem haragját visszafojtja. Mások szabad folyást engednek mérgüknek, kiabálnak, vagdalkoznak, és már azzal sem törődnek, ha igazságtalanok a másikkal szemben. Pedig nem volna szabad igazságtalanságra igazságtalansággal válaszolnunk. (...) Függetlenül attól, hogy ki milyen képet alkot rólam, hogyan szidalmaz, vagy éppen túlzottan dicsér, én az vagyok, aki vagyok, és ezen senki a világon nem tud változtatni, csak én magam!
-
Az emberek sokkal boldogabbak volnának, ha nem volna irodalom. Az írók, mint egy titkos szövetség, századok óta mérgezik az emberek lelkét, hogy maguk meg tudjanak élni. A meséik, dalaik mind arra valók, hogy nyugtalanságot, zavart idézzenek elő az emberi lelkekben. És ha egy családba beköltözött az irodalom édes mérge, ott nyomon következik a boldogtalanság.
Krúdy Gyula
-
Vannak az írók, akik írnak, mert tudnak írni (vagy nem), és a másik térfélen ott vannak az esztéták, akik esztétizálnak, mert nem tudnak írni, pedig szörnyen szeretnének. És állati jót játszanak! Az író összerak - valamiből valamit - az esztéta pedig szétszedi azt. Hallatlanul remek szórakozás.
Vavyan Fable
-
Az ember olyan, mint egy zongora. Érik a hatások, ütik a billentyûket, és ebből jönnek elő a különféle harmonikus vagy kevésbé harmonikus hangzások. Aki író, az eleve arra van hangolva. Én ha írok, kemény munkával át kell hangolnom magam.
-
Sokan úgy gondolják, hogy ha az író szenved, akkor jobban megy neki az írás. Ez baromság. A szenvedés is olyan, mint bármi más. Ha túl sok jut belőle az embernek, tönkreteszi. A szenvedéstől való megszabadulás teremti a nagy írókat, mert az olyan jó, hogy attól az olvasó is jól fogja magát érezni.
Charles Bukowski
-
Különös dolgok ezek a levelek, borítékba csomagolt sorok, amelyek hol szerelmet ecsetelnek, sóvárgásról sírnak, hol vigasztalnak, hol bátorítanak, csakúgy, mint a kimondott szó... De a papírra vetve valahogy még nagyobb erővel felruházva. Hogy ez az erő abban rejlik-e, hogy a címzett újra és újra elolvashatja a sorokat, ezáltal a legkisebb rezdüléseket is magába szívva, vagy abban, hogy az író sokkal inkább átgondolja a mondandóját, mintha csak élő szóban, hadarva vetné oda, nehéz lenne eldönteni.
-
A világ értelmetlen esemény - és trágyahordalék. De boldogság mégiscsak van. Kell hogy legyen valamiféle beteljesülés, a siker, a gyönyör ritka pillanata, amikor hinni merünk a hazugságainkban is. A boldog ember mint szépséget nyújthatja át saját magát. A boldogságban rejlik a nagy titok. A lényeg, ami után mindenki töri magát.
-
Az író elsősorban nem azért ír, hogy olvassák. Persze hogy szeretné, ha olvasnák. De elsősorban az írásért ír, mindenekelőtt azért, mert ez az ő létezési módja, mert így veszi birtokába - ő és a könyve - a valóságot.
Félicien Marceau
-
Az őrültekhez szólok. A különcökhöz. A lázadókhoz. A bajkeverőkhöz. Akik nem követték a többieket. Akik másképpen látták a dolgokat. Nem szerették a szabályokat és nem törődtek bele a változatlanságba. Idézheted őket, vitatkozhatsz velük, dicsőítheted vagy gyalázhatod őket, de egy dolog nem fog sikerülni, mellőzni őket, mert ők az új utunk, ők viszik előre az emberiséget. Egyesek őrülteknek látják őket, mi viszont zseninek, mert akik olyan őrültek, hogy azt hiszik, megválthatják a világot, meg is teszik.
-
A halálra gondolok, kedvesem, és mosolygok. Mert az ember él, szeret, akar és elér, de minden beteljesülés egy neme a veszteségnek is, hogy utána nyugodtan el lehessen menni, ha kell, egészen is el... S miért is irtóznak az emberek úgy a haláltól? Hiszen az nem lehet rossz. Ellenkezőleg, nagy mélység, nyugalom, béke hív benne, és szabadság, amiről a lélek, amíg az ember él, csak úgy álmodik...