Láttam a múltját. Láttam a jövőjét. Tudtam, hogyan ragadja majd magával a halál, s a frissen szerzett tudás terhe ólomsúlyként nehezedett rám. A nagyanyám mindig azt mondta, soha nem szabad elárulni senkinek, mi módon leselkedik rá a halál. A sorsunk ellen semmit sem tehetünk, semmi módon el nem kerülhetjük. Ahogy lesz, úgy lesz. Ha túl korán megtudja az ember, mi vár rá, sötét árnyék vetül az életére, mely eltakar előle minden fényt.

Kapcsolódó idézetek

1. Az időnek minden bizonnyal nincsen valósága. Csak szellemünk illúziója. Ha pedig nincsen idő, hogyan hozhatná el halálomat? (...) A halálom van, mindig is volt, és mindig is lesz. Még nem érzem, és mégis van, és nem kell félnem tőle, mert bolondság volna olyannak az eljövetelétől rettegni, ami már el is jött. A halál olyképpen van, mint az utolsó lapja egy könyvnek, amelyet olvasok, de még nem olvastam végig. Anatole France
2. Nagy kiváltság látni a jövőt. Ugyanakkor nagy átok. A legtöbb ember úgy éli meg a sorsát, hogy nincs tudatában. Néha nincs fájdalmasabb annál, mint ha tudod a sorsodat, tudod, mi lesz a jövő.
3. Nem lehet egyszerûen magunk mögött hagyni a múltat, nem lehet egyszerûen becsapni az ajtót a hátunk mögött. Mert valamikor visszatér a sors és teljes hévvel kinyitja.
4. Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz. Richard Russo
5. A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
6. A sors úgysem lehetett erősebb a közönyös bátorságnál, amely ellene szegült. Az ember, ha sorsa végképp elviselhetetlenné válik, bármikor megölheti magát. Jó volt ezt tudni, de jólesett tudni azt is, hogy semmi sincs veszve addig, amíg él. Erich Maria Remarque
7. Bármiről kiderülhet, hogy fontos, és előre nem lehet tudni, mi lesz az. Réges-rég megtanultam, hogy mindent meg kell hallgatni, amit valaki el akar mondani.
8. Most mondd meg, ha belenézhetnél egy kristálygömbbe, látnád a halálod, és tudnád, hogy holnap, vagy a jövő héten történik, mit tehetnél? Leülnél rágni a körmödet, átkoznád a világot és gyûlölnéd az életet? Vagy úgy élnéd le utolsó néhány órádat, mintha a halál nem számítana? Úgy értem, jobb életet élnél addig? Vagy inkább sajnálnád magad, el lennél keseredve és megátkoznád a napot, mikor világra jöttél? Nyilvánvaló, hogy senki sem tudja, mikor fog meghalni. Nem is tudhatja. Nem is akarná tudni. Egyetlen dolga marad: bátor, teljes életet élni, minden egyes nap.
9. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ha megtanultuk volna, hogyan kell csinálni, éppen úgy tudnánk emlékezni a jövőre, ahogyan fel tudjuk idézni a múltbeli eseményeket. Persze így, ahogy én elmondom, csupa sületlenség, de tudom, hogy van ennek egy jól megalapozott elmélete is. És hiszek is abban, hogy van bennünk valami, ami csakugyan tudja, hogy mi vár ránk a jövőben. Ez magyarázatul szolgál arra is, hogy miért ódzkodunk néha egyes dolgoktól. Tudjuk, hogy a sorsunk nagy terhet készül a hátunkra rakni, és igyekszünk elhúzódni előle. Agatha Christie
10. Sosem gondolkodtam a jövőn. Arra, hogy megöregszem. Mert talán a jövő sosem volt kegyes a hozzám hasonlókhoz (...). De hirtelenjében a jövőm nagyon is valóságosnak tûnik. És megöregedni nem csak elkerülhetetlen, hanem most már vonzó is.