Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Magyarország igen kreatív ország, igaz, minden ország kreatív, úgy értve, hogy a lakói, akik nélkül az ország csak körvonal.

Parti Nagy Lajos
📏 Fegyelem 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Magyarországot (...) körülveszi egy olyan világ, ahol a legjobbak számára mindig van hely. Ezért kell mindent megtennünk, hogy megtartsuk azokat, akik számára a nagy világon e kívül is van hely. Ezt csakis úgy érhetjük el, ha elfogadjuk, hogy az ő álmaik másmilyenek, és ezek megvalósításában legalábbis nem akadályozzuk őket. Mérő László
  2. Nincs ország, ahol több lenne a tehetség, mint éppen magyar földön, de egyúttal nincs ország, ahol a tehetség nehezebben tudna teljes kifejlődéshez jutni, mint éppen miközöttünk. Az idegen nemzetek négyzetre emelik kiválóságaikat, mi, magyarok gyököt igyekszünk belőlük vonni. Klebelsberg Kuno
  3. Kicsi az ország és kicsi a piac, és ezt viszonylag gyorsan ki lehet nőni annak, aki növekedésképes akár iparilag, akár kreativitásban.
  4. Az ember, különösen az alkotóember hihetetlen kreatív tud lenni önmaga felmentésében, ezért mindenféle világkép, elkötelezettség megmagyarázható morális érvekkel. Annyit is érnek.
  5. Az ország határait nem lehet bővíteni politikailag anélkül, hogy az ember másokat el ne tiporna vagy meg ne bántana. A szellemi életben mindenki olyan nagy lehet, olyan nagyra fejlődhet, amennyit az esze elbír. Én ebben az értelemben kívánom, hogy Magyarország tartozzék a legnagyobb országok közé. Szent-Györgyi Albert
  6. Ha igaz, hogy magyarokkal mindenhol találkozhat az ember a földkerekségen, éppúgy elmondhatjuk, hogy országunk olykor a világ közepe: igazi gyûjtőmedencéje az idelátogató vagy innen elszármazott nemzetközi hírességeknek. Földvári András
  7. Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy terûletén. Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, Ahány a szépség gazdag kebelén. Van rajta bérc, amely tekintetet vét A Kaszpi-tenger habjain is túl, És rónasága, mintha a föld végét Keresné, olyan messze-messze nyúl. Petőfi Sándor
  8. Az alkotó ember előtt végtelen a tér. De ha tudásunkat nem is használjuk fel feltétlenül újabb alkotásra, akkor is minden ismeret még gyönyörûbbé teszi előttünk a világot. Öveges József
  9. Mert az a Magyarország, amit én megismertem, ezer kis hibája mellett is magában hordozta a nagyság és méltóság minden jelét. Az egyéniség országa volt, az egyéniség szabadságának országa, mely szabadság tisztelete mélyen gyökerezett mind a rendszerben, mind az emberek lelkében. Wass Albert
  10. A kreativitás nem csak a mûvészeteknél van jelen. Az élet minden területén mindannyiunknak szükségünk van a kreativitás valamilyen formájára, függetlenül attól, mit csinálunk. Ed Catmull
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat