Ugrás a tartalomra
Magyarországnak is az a fő problémája, hogy Budapestet körülveszi egy ország.
Kapcsolódó idézetek
-
Magyarországot (...) körülveszi egy olyan világ, ahol a legjobbak számára mindig van hely. Ezért kell mindent megtennünk, hogy megtartsuk azokat, akik számára a nagy világon e kívül is van hely. Ezt csakis úgy érhetjük el, ha elfogadjuk, hogy az ő álmaik másmilyenek, és ezek megvalósításában legalábbis nem akadályozzuk őket.
Mérő László
-
A baj nem jár egyedül.
-
Úgy vélem, hogy Magyarországnak elsősorban nem a pénztelenség a legfőbb problémája, hanem az istentelenség, amelyből aztán sorra ágaznak ki a különböző társadalmi bajok.
-
A magyar mégiscsak az a nép, amelynek tagjait elsősorban a köztük húzódó szakadékok kötik össze.
-
Általános emberi probléma, de Magyarországon fokozottan az, hogy a többség a saját sorsának érzelmi elragadtatásában él, és képtelen a másik sors igazságait látni. Néha érdemes volna hátralépni.
Háy János
-
Egy ország saját földrajzának a rabja.
Tim Marshall
-
Hiába hagyjuk el Magyarországot, ha az jön utánunk.
-
Az a baj, hogy mi magyarok a mennyet országnak képzeljük el. Pedig az dehogy az. (...) Nincsen annak se határa, se fővárosa, se zászlaja, se pénzneme, s aki ottan lakik, az nem kap személyi igazolványt sem.
Cserna-Szabó András
-
Nem a hely, az ember a gond.
-
A háború az ország legfontosabb ügye.
Szun-Ce