Ugrás a tartalomra
Meg kell járnunk a saját poklainkat. Ennek elviselésében segíthetünk egymásnak. Ám helyetted én nem szállhatok le a kénköves, rotyogós bugyrokba!
Kapcsolódó idézetek
-
Nem úgy kerülünk ki a szakadékból, hogy másokat is belerántunk. Nekünk kell kimásznunk.
Andrew Matthews
-
Sok minden van, amin nehéz egyedül keresztülmenni. De azért vagyunk egymásnak, hogy ne is kelljen.
Kollár Betti
-
Egyik ember a másikat önmagától nem tudja megváltani. Segíteni lehet, várni lehet, remélni lehet, dörömbölni lehet, kaparni kívülről a falat lehet, enyhíteni is lehet jósággal, odaadással, áldozattal és megértéssel a másik kagylóba zárt életét, de ha nem képes kitörni, nem lesz igazi találkozás.
Müller Péter
-
Nem dughatjuk homokba a fejünket és nem hibáztathatunk mindig másokat a saját kudarcainkért. Vannak dolgok, amiket megváltoztathatunk, vannak olyanok is, amelyekről nem veszünk tudomást, de a legtöbbel kénytelenek vagyunk együtt élni.
-
Mindenkinek megvan a saját nyomasztó terhe, hibái, senki sem lehet meg mások segítsége nélkül. Ezért is kell segítenünk egymást vigasztalással, tanáccsal és kölcsönös figyelmeztetéssel.
Lev Tolsztoj
-
Meg kell bocsátani egymásnak és kezet kell nyújtani a másik felé! Háttal egymásnak nem lehet a jövő felé közös lépéseket tenni!
-
Szívet nem azért adtál nekünk, hogy gyûlöljük, kezet nem avégett, hogy öldököljük egymást; tedd, hogy kölcsönösen egymás segítségére legyünk e keserves és kurta élet terheinek elviselésében.
Voltaire
-
Az életben néha előfordul, hogy beleesünk egy-egy gödörbe, amiből nem tudunk egyedül kimászni. Erre vannak a barátok meg a család. Hogy segítsenek. De csak akkor tudnak segíteni, ha szólsz nekik, hogy ott ülsz a gödör alján.
Meg Cabot
-
Nehéz lehet felelősséget vállalni azért a fájdalomért és szégyenért, amit mások akasztottak ránk, de jogos vagy nem, egyedül kell megbirkóznunk ezekkel az érzésekkel. Lehet, hogy nem te vállaltad magadra ezeket a terheket és nem tettél semmit, amivel ezt kiérdemled, de benned vannak és neked kell megbirkóznod velük.
-
Az embereken nem lehet "segíteni". De el lehet viselni őket. Ehhez sok tapasztalás kell. És emberfeletti türelem. És humor.
Márai Sándor