Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Megtettem, amit tudtam, amire egy ilyen kaliberû ember képes lehet. Amire tőlem futotta. Meg akartam tenni. Ez az én sikerem. Ez volt. Hogy ott voltam. Mert minden, amit tehetsz, az az, hogy ott vagy.

🔮 Jövőkép 😞 Kudarc
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ott voltam, ahol lennem kellett, és azt tettem, amit tennem kellett. Kádár János
  2. Köszönöm azoknak, akik kihúzták alólam a támaszt, hogy azt tették, amit tenniük kellett, mert így ráébredtem: van bennem annyi erő, hogy képes vagyok külső kapaszkodó nélkül, saját erőmből mindent, bármit megtenni. Ara Rauch
  3. Már tudom, hogy érhetek el sok mindent. Mindig tenni kell valamit, nem pedig tehetetlenül üldögélni! Thomas Brezina
  4. Ez volt a védjegyem: keménynek maradni, mindenáron. Úgy éreztem, ha csak apró jelét mutatom a gyengeségnek, ha hagyom meginogni a sziklaszilárd eltökéltségem képét, elveszek. (...) Voltak, akik csodálták-tisztelték bennem ezt a mindent elsöprő céltudatosságot, voltak, akiknek irigysége utálatba fordult miatta, de ezt a fegyvert nem vehette el tőlem senki.
  5. Mert mindig kiálltam, küzdöttem bátran, Próbáltak megtörni, de mindig felálltam. Míg mások féltek, én nem hátráltam, Amiben hittem, azt büszkén csináltam.
  6. Nem csak azért csinálom ezeket a dolgokat, hogy sikeres legyek, hanem mert tudom, hogy nem tehetek mást. Ez az én utam.
  7. Tudod, miért jöttem vissza? Hogy megvalósítsam az álmaidat. Akármi is az, én megvalósítom!
  8. Képtelen voltam a rámenősségre; szégyenlős, bizonytalan, gyámoltalan magatartásom szemmel láthatóan valamiféle együttérzést váltott ki, s ennek hatására az emberek azt gondolták: segítsünk ezen a fiún. Így aztán ugyanazzal a módszerrel arattam sikert, mint amely a nők meghódításában segítségemre volt: az egész világ az ölébe akart venni.
  9. Már mindannyian tapasztaltuk, amikor valamiért küzdöttünk, és tudtuk, hogy lehetséges, és megtettünk mindent, ami szükséges volt, hogy valóra váljon. Felvállaltuk, hogy megvalósítsuk. Más emberek nem érthették. Egy csomó ember nem hitt benne. Megbélyegeztek és kritizáltak. Voltak, akik szembeszálltak veled, de te folytattad tovább. Nehéz volt és kemény. Bonyolult volt. De neked megérte, és végül eljutottál arra a szintre, hogy már tudod, senki sem állíthat meg. Az utamat járom. A saját utamat járom! Les Brown
  10. Számomra a siker azt jelenti, hogy van öntudatom, a helyemen vagyok, ahogy én hívom, és kifejezem magam, másokat szolgálok, és magamról is gondoskodom, hogy ne égjek ki a végén. Alanis Morissette
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat