Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mi másról szól az emberi élet a maga meztelenségében, mint a reményről? Mi másról, mint a szeretetről, amit az emberek, a világ legszerencsétlenebbje is, a legmeggyötörtebbek is, nyújtani képesek egymásnak?

Riikka Pulkkinen
🎖️ Katonatiszt 🙏 Szerénység
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az egyetlen, ami emberi: szerelemmel szeretni, értelem és remény nélkül, talán éppen a reménytelenséget ûzni. Kovács Ákos
  2. Végeredményben erről szól az emberi élet, nem? Csak a túlélésről. Csak a szeretetről.
  3. A szerelem a vallásos áhítatnak egy nemét kelti föl bennünk önmagunk iránt; önmagunkban egy másik életet tisztelünk. És úgy lesz a szerencsétlenség még nagyobbá a reménységgel, mert a reménység minden kínszenvedést elviseltet velünk. Honoré de Balzac
  4. A jósággal és ártatlansággal az emberek nem tudnak mit kezdeni, s talán ez az élet egyik legnagyobb rejtélye; nem tudnak mihez fogni azokkal az erényekkel, melyeket a természet oly bőkezûen adományoz, melyeket szóban mindenki magasztal, s amelyek aztán csak arra jók, hogy növeljék a boldogtalanságot. Alberto Moravia
  5. Talán azt akarjuk, hogy az egész univerzum olyan emberekből álljon, akik mind teljesen egyformák? Milyen rohadt unalmas lenne már az? Azt szokták mondani, hogy szeretet nélkül nincs értelme az életnek. Ez talán igaz, de a szeretet lényege, hogy a különböző emberek hatnak egymásra. Hogy összetalálkoznak a legkülönbözőbb személyiségek. Hogy szembekerülünk a másikkal, kihívást jelentünk egymásnak, kapunk és adunk hideget-meleget. Pontosan az ilyen ellentéteken keresztül ismerjük meg igazán a másikat és magunkat. És így szeretünk egymásba. Mert a változatosság egyenesen varázslatos.
  6. Az ember: szeretet és hit, bátorság és kedvesség, nagylelkûség és áldozatkészség. Semmi más.
  7. Az emberiségnek békére van szüksége. De hol a béke? A szeretetben. S hol a szeretet? Az élet elfogadásában. És az öntúlszárnyalásban. Sri Chinmoy
  8. Vannak emberek, akik félnek az egyedülléttől, társ nélkül életképtelennek tartják magukat, úgy érzik, nem tudnak egyedül boldogok lenni, és azt remélik, hogy egyedüllétük megszûnik, mihelyt egy másik emberrel élnek együtt. Két boldogtalan ember azonban nem lesz csupán azáltal boldog, hogy együtt él, különösen nem akkor, ha ehhez még az a félelem is társul, hogy a másikat elveszíthetem. Az igaz szeretet nem félelemre épül.
  9. Az emberiségnek szüksége van igazságra, de bizonyos, hogy még nagyobb szüksége van hazugságra, amely hizeleg neki, vigasztalja és végtelenül reményeket kelt benne. Hazugság nélkül az emberiség elpusztulna kétségbeesésében és szomorúságában. Anatole France
  10. A szeretet nem észszerû dolog, hanem hitbéli kérdés; hinni kell hozzá abban, hogy a létezés mögött meghúzódik egy rejtélyes értelem, és két életet arra szánt a sors, hogy összefonódjanak. A szeretet annak kifejeződése, hogy az ember bízik a szíve vágyainak jogosságában és az értelme szavában. Dean Ray Koontz
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat