Ugrás a tartalomra
Míg a vallásos nevelés a babonák s az istenhiten keresztül a hatalom eszméjének továbbéléséhez ad tápot, a világi közoktatásnak egyetlen célja lehet: a gyermek fokozatos, lépésről lépésre előrehaladó bevezetése a szabadság birodalmába fizikai erejének, értelmének és akaratának hármas fejlesztésével.
Kapcsolódó idézetek
-
A vallás a legnagyobb és leghatalmasabb meghatározó az ember nevelésében, hatalmas erő a köznevelésben. Éppen ezért válik az emberiség előrehaladásának legnagyobb akadályává a hit külső megjelenése, és az önző politikai tevékenység. A papság és az állam tevékenysége ellentétes a vallással. A vallás lényege örök és Isteni, egyformán betölti mindenütt az emberek szívét, ahol csak érez, dobog. Az összes kutatásaink is ezt mutatják nekünk; minden nagy vallásnak egy a közös alapja, egyazon tanok az emberiség fejlődése óta napjainkig. Minden vallás lényege az egy örök igazságból ered.
Lev Tolsztoj
-
A vallás az uralmon lévőknek hatalmi eszközül szolgál azzal, hogy a népet alázatosságra neveli s az önkényuralmat isteni rendelésből létezőnek nyilvánítja. Különösen az államvallás nem más, mint az állammal a nép leigázására szövetkezett vallás, amellett türelmetlen és kegyetlen, minden a magáétól eltérő véleményt üldöz és elnyom, minden haladásnak útjába áll, s e célra a hívőket lehető szellemi sötétségben tartja. Csakis azoknak közügy a vallás, akik a népet egy csoportba akarják összefogni, hogy pórázon vezethessék.
-
A közoktatásnak egyáltalán nem a felvilágosodás terjesztése a célja. Egyszerûen arra való, hogy a lehető legtöbb embert egy közös, biztonságos viselkedésre nevelje, szabványos állampolgárokat hozva létre, akik között kevés a nézeteltérés és az egyéniség.
Henry Louis Mencken
-
A közoktatás valódi eredete és célja nem annyira a gyermekeink oktatása - ahogy feltételeznénk - hanem a polgári vallás beléjük sulykolása. Ez megmagyarázza, miért tekint olyannyira gyanakvóan a polgári elit az otthontanításra és a magánoktatásra: ezt nem az alacsony pontszámoktól való félelem hajtja, hanem az attól való aggodalom, hogy ezek a gyermekek nem tanulják meg az értékeket, amiket az állam fontosnak tart.
Lew Rockwell
-
Az igazi nevelés célja nem csak abban áll, hogy arra késztessünk, az embereknek jót tegyenek, hanem hogy ebben találják meg a boldogságukat; nem csak hogy igazságossá váljanak, de éhezzék és szomjúhozzák az igazságot.
John Ruskin
-
A tudomány az igazság, a természet erőinek megismerése és felhasználása az emberi boldogság javára. (...) És a civilizáció e leghatékonyabb fegyverének akart és akar ellenszegülni a vallás. A hit (...) az értelem fejlődésének egy alacsony fokozatát jelenti, és én semmiképp sem hiszek a különböző vallásokat kísérő képtelenségekben és valótlanságokban, amelyeket lassan-lassan ki kellene küszöbölnünk, és tiltakozom, ha valaki azt igényli, hogy a gyereknevelést a vallás végezze a maga abszurd csodáival, amelyeket a tudomány már régen megcáfolt.
Victor Babes
-
A tanítás csak információt tölt a fejekbe, de a nevelés: növel. Nem mennyiséget ad, hanem minőséget. Segít egy rózsának igazi rózsává válni. És egy gyereknek megtalálni és kibontani önmagát.
Müller Péter
-
A vallási tanítás a nevelés alapja, ezzel szemben a mi keresztény világunkban azt tanítják, amiben senki sem hisz. A gyermekek megérzik és látják ezt, és nem csak azt nem hiszik el, amit tanítanak, hanem annak sem hisznek, aki tanítja.
Lev Tolsztoj
-
Sokan azzal vádolnak minket, hogy szabályozzuk a gondolatokat. De kérdem én, mi más lehet egy iskola célja? Kiválasztani a helyes gondolatokat, és elválasztani azokat a helytelenektől.
-
A tanulás célja a szépség keresése. Keresni a szépséget és az igazságot, körülhatárolni őket. Boldogan élni a falaik között.