Ugrás a tartalomra
Minden igazság három stádiumon megy keresztül. Először nevetségesnek tartják. Másodjára hevesen ellenzik. A harmadikban pedig magától értetődő evidenciaként fogadják el.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden igazság három stádiumon megy keresztül. Először nevetségesnek tartják. Másodjára hevesen ellenzik. A harmadikban pedig magától értetődő evidenciaként fogadják el.
Arthur Schopenhauer
-
Az igazságnak három fázisa létezik. Először úgy vélik, mindez nem lehetséges (...). A második fázisban ezt mondják: "Nos, ha így is van, nem különösebben fontos". A harmadikban pedig ezt: "Mindvégig tudtuk".
-
Az új felfedezések három fázison mennek át: először kinevetik, másodszor keményen ellenzik azokat, végül azonban már nyilvánvalónak tartják.
-
A tudományban minden jelentős új felfedezésnek három fázison kell átesnie. Először azt mondja rá a tudomány, hogy nem igaz. Ha bebizonyítják a felfedezés igaz voltát, akkor azt mondják, igaz ugyan, de nem lényeges. Ha a fontosságot is bizonyítani tudják, akkor az akadémikus nyájasan mosolyogva így szól: de hiszen ezt már a régi görögök is tudták.
Popper Péter
-
Az új elméletek elfogadásának története gyakran a következő szakaszokon keresztül zajlik: az új gondolatokat először merő képtelenségnek tekintik, amelyek még említésre sem érdemesek, aztán jön egy időszak, amikor egy csomó egymásnak ellentmondó kifogást emelnek ellene, például: az új elmélet túl fantasztikus vagy csupán új szóhasználat; terméketlen vagy egyszerûen téves. Végül elérkezik az az állapot, amikor szinte mindenki úgy tesz, mintha mindig is ezt az elméletet vallotta volna. Ez rendszerint az általános elfogadás előtti utolsó állapot.
Kurt Lewin
-
Nincs igazság. Azaz, annyi igazság van, ahány ember van. Mindegyiknek igazsága van. Ezek nem juthatnak érvényre, ellentmondanak egymással. De ebből a sok igazságból meg lehet alkotni egy csillogó, hideg, okos, márványszerû hazugságot, melyet az emberek igazságnak neveznek.
Kosztolányi Dezső
-
Minél többet foglalkozom vele, annál világosabb számomra, hogy mindannyian, minden pillanatban csak magunkat akarjuk igazolni. Az én igazságom nem a te igazságod, és (...) az emberek hazugságok árán jutnak el az igazsághoz.
-
Mindegyik embernek saját igazsága lehet, ami az ő szempontjából teljesen hiteles és elfogadható. Nem csak egyetlen, mindenek fölött álló igazság létezik, hanem különböző igazságok rétegeződhetnek egymás fölött, kilóghatnak egymás alól, sőt hátat is fordíthatnak egymásnak, és egy magasabb igazságnak a szemszögéből az alatta lévőt akár hazugságnak is nevezhetjük. De ugyanez a magasabb igazság is összeomolhat egy még magasabb perspektívából nézve.
Ara Rauch
-
Az emberek mindig az igazságról beszélnek. Mindig mindenki tudja, mi az igazság, mintha az egy guriga vécépapír lenne, amiből lenne egy készletük a szekrényben. De ahogy öregszel, megtanulod, hogy nincs igazság. Csak hülyeség van. Már elnézést a szóhasználatért. Több rétegben. Egyik hülyeség a másik hátán. És ahogy az ember öregszik, kiválasztja azt a hülyeséget, amelyik a legjobban tetszik neki, és onnantól az az ő hülyesége.
-
Minden forradalmi ötlet a reakció három fázisát váltja ki, amelyek így foglalhatók össze:
1. Teljesen lehetetlen.
2. Lehetséges, de nem éri meg.
3. Mindig mondtam, hogy ez remek ötlet!
Arthur Charles Clarke