Ugrás a tartalomra
Mindenkinek voltak szerelmei, mielőtt megállapodott valaki mellett, de miután közös gyermekük születik, az olyan nagy dolog, hogy mindent elhomályosít, ami azelőtt történt.
Kapcsolódó idézetek
-
A szerelem elején mindenki beleesik ebbe a hibába. Túl sok boldogságot akarnak, túl sok gyönyört, aztán megbetegszenek.
Elizabeth M. Gilbert
-
Minden házasság boldog. Az utána való együttélés okozza a gondokat.
-
A szerelem az emberiség nagy, közös érzése, és bármi rossz, ami egy szerelemben történik, az a világ összes többi szerelmének is árt.
Gabriel García Márquez
-
Gyerekeik voltak, és ez legalább annyira teszi sebezhetővé, mint boldoggá az embert. Olyan bilincs ez, ami mindent mindennel összeláncol.
Jeffrey Eugenides
-
Ha az embernek gyereke van, az olyan, mint az első szerelem az iskolában: elárasztja a tested minden egyes molekuláját. Az egyetlen különbség, hogy ez úgy is marad.
Kristen Bell
-
Amikor a szerelmünk elkezdődött, nem tudtam elképzelni azt a napot, amikor egyszer mindez véget fog érni. Amikor boldog voltam, úgy éreztem, hogy ő is ugyanilyen boldog. Egyszer azonban eljön az az idő is, amikor minden megváltozik. Te még boldog vagy, de a partnered már szomorú.
Genki Kawamura
-
Az emberek a szerelmet éppúgy elrontják, mint az ételt, ebbe is annyi mindent belekevernek, hogy végül elveszti az ízét.
-
Megosztottuk egymással az álmainkat, és rengeteg tervünk volt. (...) Ma már úgy érzem, mintha egy rossz, de múló álom lett volna. Hogyan lehetséges, hogy két ember egymásba szeret, s olyan sok mindent megosztanak egymással, aztán ez az egész szinte egyetlen éjszaka szertefoszlik.
-
Mindenki tud szeretni, hiszen mindannyian ezzel az adottsággal születünk. Van, aki eleve jól csinálja, de a többségnek újra kell tanulnia, vissza kell emlékeznie, hogyan szeretett, és mindenkinek - kivétel nélkül mindenkinek - el kell égetnie az elmúlt érzelmeket, újra kell élnie néhány örömöt és fájdalmat, botlást és gyógyulást, hogy észrevehesse a vezérfonalat, ami ott rejlik minden új találkozásban.
Paulo Coelho
-
Valaki első szerelmének lenni nagyszerû lehet, de legutolsónak maga a tökély.