Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mindent szeretek benne, és én nem mondom ezt könnyen. Egész életemben csak színleltem a szerelmet. Azt hittem, csak az idióták hiszik, hogy így éreznek, de ez a nő örökre rabul ejtette a szívemet, és ha akarnék, se menekülhetnék. Elsöprő volt és megalázó, néha még fájdalmas is, de akkora szükségem van rá, mint a levegőre. Reménytelenül, visszafordíthatatlanul beleszerettem. Jobban, mint hinné.

🏆 Siker 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Csak most látom, hogy mindig is őt szerettem... Mindig, az első perctől fogva. Éppen azért féltem tőle, mert annyira szerettem. Gyáva voltam a szerelemben is, mint mindenben. Igyekeztem elbújni a valóság elől. Harcoltam (...)... szégyelltem, hogy akkora hatalma van fölöttem... és megjárattam vele a poklok útját... Most pedig úgy vágyom utána, hogy majd belehalok. Azt mondhatod, persze, jellemző, hogy amint elérhetetlenné válik valami, azonnal felébred bennem utána a vágy. Lehet, hogy igazad is van. Hogy ilyen vagyok. De azt tudom, hogy szeretem (...), hogy mindig szeretni fogom őt, és hogy most itt hagyott örökre... Agatha Christie
  2. Mindennél jobban szerettem őt. Mindennél jobban... Nem tudtam, hogy ennyire lehet szeretni... Legalábbis azt nem, hogy én ennyire... hogy ennyire képes vagyok szeretni. A sok fogadkozás, álmatlanság, pusztító szenvedély, azt hittem, ilyen csak másokkal történik. Egyébként már magától a szótól, szenvedély, ettől is kiráz a hideg. Anna Gavalda
  3. El se tudom képzelni nélküled az életemet. Magam előtt is rejtély, hogy jutottam el idáig, de nagyon sok minden, ami lejátszódik bennünk, örök rejtély marad számunkra. Jobb, ha az ember nem sokat gondolkodik ezeken a dolgokon, hanem egyszerûen tudomásul veszi őket. Hiábavaló itt minden gondolkodás. Senkinek se tudnám megmagyarázni, miért szerettem beléd.
  4. Az igazság az, hogy szeretem. Csillapíthatatlanul szeretem... Az első pillanattól fogva. Akkor is szerettem, amikor megesküdtem, hogy nem. Nem tehetek róla, csak érzem. Alyson Noel
  5. Annyira szeretlek, hogy erőtlen vagyok védekezni ellene. Ha rád nézek, ugyanazt érzem, mint amikor először láttalak. Minden porcikámmal téged vágylak. Vavyan Fable
  6. A szerelem tulajdonképpen megfoghatatlan. De éppen ez a titokzatos valami nő, gyarapszik egyre bennem. Feledteti velem otthonomat, apámat, anyámat, elbódít, ha rád nézek és boldogsággal tölt el. Még az éhségről, a hidegről és betegségről is megfeledkezem. Azt hiszem, ez a szerelem. Margit Sandemo
  7. Tudod-e (...), hogy jobban szerettelek, mint bármit a világon? Igen, szerettelek. Olyan erős érzés volt, hogy jó sok kellett hozzá, míg végre kiölték belőlem. John Steinbeck
  8. Soha nem hittem volna, hogy az ember valakit ennyire megszerethet. Hány lány volt, istenem, hány lány, asszony, különböző városokban. Hosszabb, rövidebb ideig. Futó kalandok, néhány hónapos szerelmek. Beléjük bolondultam, tetszettek (...), de mindig ott tudtam hagyni őket. Jött egy másik, egy kívánatosabb, kéznél volt... nem csináltam belőle gondot. Örültem, ha találkoztam velük, de soha nem vesztettem el egészen a fejem. Kiválasztottam őket, elejtettem őket. Szép, sima ügyek voltak. Soha nem hittem volna, hogy valakit ennyire... Talán azért, mert ő választott ki engem. Ezt mindig éreztem, hogy ő választott ki engem.
  9. Õ a részem. Nélküle üres az ágy, ízetlen az étel, unalmas a film. Tudok mással nevetni, mással enni (...), de vele vagyok otthon, bárhol is legyünk a világban. Belém égett az arca, vele vagyok egész. Hozzá vagyok kötve, valami láthatatlan szállal, jó erősen. És bár ő megkíván, megosztja velem a gondolatait, az ételét, a pénzét, tudja, hogy elviselem balgaságait, mégis megtagad. Én ebbe belehalok.
  10. Azt hiszem, már az első találkozásunkkor beléd szerettem, és bár sokért nem adnám, ha kiírhatnám magamból ezt az érzést, és szabad lehetnék - nem tehetem. Te voltál minden reményem, te adtál célt az életemnek. Ruth Rendell
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat