Ugrás a tartalomra
Mindnyájunkban ott alszik a gyermek. Legfőbb ideje, hogy egy kicsit újra felébresszük.
Kapcsolódó idézetek
-
Itt az idő, hogy mindaz,
amire korábban hangtompítót szereltünk,
végre felébressze az alvókat.
Dékány Dávid
-
Arra tanítjuk a gyerekeinket is, hogy aludjanak. Ezért azok, akik felébrednek, egyedül vannak. Ha mindenki alszik, és én felébredek, elég nagy a motivációm, hogy megint elaludjak, mert akkor nem érzem annyira egyedül magam.
Feldmár András
-
Némely embereknél igen sokáig tart, míg fölébrednek: már beszéltek, talán már öltözködni is kezdtek, s még mindig alszanak.
Greguss Ágost
-
Minden álomban a legfontosabb, gyermekem, hogy idejében felébredjen az ember.
Mariam Petroszjan
-
Jó lenne a problémával elaludni, s felébredni megoldásával.
-
A gyerekek úgy látszik, tudnak valamit, amit mi felnőtt korunkra elfelejtünk, bennük még él valami megnevezhetetlen rettegés az álmoktól, az éjszakától, ezért próbálják az ébrenlét óráit esténként meghosszabbítani.
-
Egy szülőnek az a dolga, hogy támogassa a gyerekét.
-
Így győzik le a gyerekek magukban a félelmet. Elalszanak.
Khaled Hosseini
-
Az álom felkészít az ébrenlétre.
-
Hagyni kell a gyereket, üsse meg magát. Aztán majd gondolkodni is fog a világon, nem csak rohangálni benne.
Darvasi László