Ugrás a tartalomra
Minket csak a tériszony állít meg,
mert nem oldódunk fel egymásban,
hogy lehet, hogy nem láttam,
mi a hamis, és mi az a valódi,
bár tudtam volna előre csalódni.
Kapcsolódó idézetek
-
Néha abban sem vagyok biztos, hogy a kapcsolatunk emléke a valóságot tükrözi-e, vagy az idő és a távolság eltorzította az érzékelésemet. Azt sem tudom, a kapcsolatok tekintetében létezik-e egyáltalán olyasmi, hogy igazság, vagy csak annak különböző változatai vannak, amelyeket a szerelem és a félelem formál, valamint az, ahogy magunknak és másoknak hazudunk.
-
A csalódás az a szakadék, ami a reményeink és a valóság között tátong.
John C. Maxwell
-
A másik teljes megismerése (...) lehetetlen, már csak azért is, mert megválogatjuk, mit fedünk fel egymás előtt.
Irvin David Yalom
-
A félelem képes addig torzítani a valóságot, míg végül ténylegesen látni nem kezdjük azt, amitől félünk vagy amit titokban kívánunk.
-
Olyan, mintha egymás mellett haladnánk ugyanazon az úton és ugyanoda tartanánk, mégis képtelenek vagyunk összetalálkozni. Mintha csak egy átlátszó üvegfal magasodna közöttünk. Mikor meglátjuk a másikat, megindulunk egymás felé, de idővel mindig beleütközünk, és sosem tudunk összetalálkozni.
Kollár Betti
-
Az ember nem mindig képes különbséget tenni a valóság és az érzelmek által befolyásolt igazság között. Az utóbbi akár csalóka képet festhet, bár legtöbbször erről nem akarunk, így nem is fogunk tudomást venni.
Marta Rovira
-
Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják.
Vavyan Fable
-
A múlt csak többé-kevésbé megbízhatatlan emlékképeinkben él, a jövőt tekintve csupán bizonytalan következtetéseket tehetünk, a jelen pedig a kettő határán örökké változó, elillanó pillanat.
Ponori Thewrewk Aurél
-
Félünk megállapítani, hogy mások vagyunk. Elkerüljük, elfojtjuk. Mindeközben nem igazán gyakoroljuk a másik különbözőségének befogadását sem.
-
Honnan kellene tudnom, mi valódi, és mi nem az? Látszólag én vagyok az egyetlen, aki képtelen megkülönböztetni a kettőt.
Jenny Han