Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Most már érzem, milyen az igazi szerelem. Ami teljes embert kíván. Ami felemészt. A szerelem erős; képes összetörni az embert és képes kiegészíteni.

🐶 Kutya 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Számomra az igaz szerelem valami elfojthatatlan érzés. Mintha fénylő tûz égne benned, amely mindent elemészt maga körül. Chris Carter
  2. Az igazi szerelem (...) a másik emberi lény iránt érzett legmélyebb érzelem kifejeződése; egy felfokozott tudata annak, mit igényel, és mire vágyik a partner: most és a jövőben is. Önzetlen, a másik javát tartja szem előtt. James Dobson
  3. Akkor szeret valaki igazán, ha engedi, hogy a lényem kiteljesedjen, egész magamat megélhessem. Hogy úgy épüljek, ahogyan én szeretnék, és ebben ő az én partnerem tud lenni.
  4. Meg akarom neked mutatni, hogy mi is az az igazi szerelem. Azt, hogy igenis, túl lehet élni még annak elvesztését is.
  5. A szerelem olyan mint a mély hit, mindent elhagy magától ragadtatni, és viszont minden szenvedéssel elhagyja magát halmoztatni, de erős marad erőtlenségében is.
  6. Mi a szerelem? Nemcsak általában, hanem esszenciájában? Vágy, tomboló szükség és hiány, egy ûr az ember testében, amit csak a másik tölthet be, nélküle üresen kong minden. Laurell Kaye Hamilton
  7. Soha nem hittem volna, hogy ilyesmi létezhet - olyan szerelem, amely teljesen magával ragadja az embert. Ami mindent, ami addig fontos volt, jelentéktelenné tesz. Ami az embernek a legmélyebb kétségbeesést és a legnagyobb boldogságot ajándékozza.
  8. Az (...) igazi szerelem és szeretet másokra is átsugárzik, életerőként hatja át azt, akit megérint, és emléke hosszú évek múltán is mély nyomot hagy abban, aki a részese lehetett.
  9. A szerelem erős és legyőzhetetlen, ha két ember teljes lényével a szívébe fogadja. Kollár Betti
  10. Az érzések, amiket irántad érzek, felemésztenek. Nem tudom, hogy ez szerelem-e, de valami hatalmas dolog, amit nem tudok csak úgy lerázni magamról.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat