Ugrás a tartalomra
Most már tudja, hogy az elhagyott régi világ, úgy, amint van, üres, hazug és jelentéktelen, neki semmit sem mondhat, semmit sem adhat. Csak az igazán övé, ami benne van, amit él és érez. Ez az új, drágán szerzett igazság pedig végtelenül sokat ér, többet, mint az elpazarolt évek, a város minden hiúsága, bûne, szégyene. És ha így van, mégis nyert. Nem hiába szenvedett.
Kapcsolódó idézetek
-
A világ kiteljesedik előtte. Képtelen szavakba foglalni azt, ami eléje tárul. Úgy érzi, mintha egy hatalmas boldogsághullám kimosná a testéből és a lelkéből az évek során felhalmozódott hordalékot, a bánatszemetet, a fájdalmakat, a félelmet és a kínt; úgy érzi, hogy az örökkévalóság többé nem ígéret, hanem tény; felfogja, hogy mit kell még tennie, amíg ezt az életet éli, és mi lesz a feladata az ezután következő világokon – mert lesznek, vannak ilyen világok, hiszen a halállal semminek sem szakad vége.
Dean Ray Koontz
-
Van abban valami megnyugtató, ha az ember rájön, hogy többé nincs vesztenivalója. A dolgok teljesen más perspektívába kerülnek.
Frederik Pohl
-
Az utat járva rá kell jönnie, hogy nincsenek könnyű válaszok, és hogy a szenvedés magában hordozza a díjat. Hogy a szerelem, az a fajta, amelyik valóban számít, a díj megéri az árát, amelyet fizet érte.
Nora Roberts
-
Ha az ember meglátja az igazságot, ha nem csupán hisz benne, hanem valóban átéli és megtapasztalja, hogy létezik élet a halál után, értéktelenné válik a szemében mindaz, amit addig értékesnek hitt, jelentéktelenné mindaz, amit fontosnak tartott. A tudáshoz, az igazsághoz vezető sötét, elrejtett ösvény fényes, kivilágított sugárúttá változik előtte. Ha a valóság kiderül, vége lesz az általunk ismert világnak.
Dean Ray Koontz
-
Ha az emberek az áldozat szót meghallják, megrémülnek, hogy valamitől meg fogják fosztani őket, hogy fel kell adniuk valamit, ami nélkül nem tudnak élni. Az áldozat számukra veszteség, hisz a mai világban minden a miénk lehet. De én úgy vélem, hogy az igazi áldozat győzelem, mert kell hozzá a szabad akaratunk, hogy lemondjunk valamiről vagy valakiről, akit szeretünk, valamiért vagy valakiért, akit jobban szeretünk önmagunknál. Nem fogok hazudni, ez hazárdjáték. Az áldozat nem törli el a veszteség fájdalmát, de a keserûség elleni csatát megnyeri. A keserûség ellen, mely beárnyékolja mindazt, ami igazán érték az életünkben.
-
Nem számított a múlt, vagy hogy mit hoz a jövő. Csak a jelen. Az évek során ezt a leckét is megtanulta: az élet ajándék, és nincs idő a részleteken vitatkozni.
-
Az ember végül rádöbben, hogy egész életében csak az volt az igazán értékes, örömteli és jó, amikor szeretett. És szerették.
Müller Péter
-
A győzelem számomra a minden. Sokkal jobb úgy nyerni, hogy korábban már vesztettél. Soha nem fogom elfelejteni ezt a nagyszerû érzést.
Kimi Raikkönen
-
Miután az ember túljutott egy nagy megpróbáltatáson, mélyebb megértéssel ismeri fel, hogy semmit sem veszített, csak illúziókat.
-
Hová lettek a drága vereségek,
amelyek nélkül győzni nem lehet!
S minden - amit adhatott ez az élet,
s amit, gazdagon, el is veszthetett!
Váci Mihály