Ugrás a tartalomra
Néha olyan dolgok történnek velünk vagy körülöttünk, amelyek felett nincs hatalmunk. El kell dönteni, mi az, ami igazán fontos a számunkra, és mi az, ami nem. Az élet mindenképpen megy tovább.
Kapcsolódó idézetek
-
Van pár dolog az életben, amit se irányítani, se megváltoztatni nem tudsz, élned kell vele. Miénk a döntés, hogy feladjuk vagy folytatjuk tovább.
Nick Vujicic
-
Bármilyen kilátástalannak is tûnik a helyzet, bármilyen harc dúl a lelkünkben, mindig van választásunk. (...) Döntéseink alakítják a sorsunkat, és rajtunk múlik, melyik úton indulunk el.
-
Az élet néha olyan krónikát ír a létezésünk történetébe, amit magunk sem értünk meg teljességgel. Van, amit nem tudunk befolyásolni. Olyan utakra terel bennünket, amiken ha akarunk, ha nem, végig kell mennünk. Senki sem tudja, hogy jobbra vagy éppen rosszabbra fordul a sorsunk, de igyekeznünk kell emberként megállni a helyünket, bármilyen nehezek is a körülmények.
-
Ez vagy az megváltozik körülöttünk, könnyebb lesz vagy nehezebb, hol így, hol úgy, de igazán semmi sem lesz másként. Én ezt így gondolom. Meghoztuk a magunk döntéseit, elindítottuk az életünket és az megy a maga útján, amíg egyszer vége nem szakad.
-
Úgy alakul az élet, ahogy mi alakítjuk. De olyan dolgok is vannak, amelyekre az istenek köteleznek bennünket. Nem számít, hogy milyen okból teszik, és az is hasztalan, ha minden lehetőt megpróbálunk, hogy messziről elkerüljük ezeket a dolgokat.
Paulo Coelho
-
Egy nap majd döntenünk kell arról, mi a fontos nekünk. Választanunk kell afelől, melyik úton indulunk el, anélkül, hogy tudnánk, jó vagy rossz irányba tartunk-e. De bárhogy határozunk is, vállalnunk kell érte a felelősséget.
-
Nem igazságos az élet. Gyakran nagyon nehéz helyzetbe hoz minket, és egyedül kell megbirkóznunk olyan dolgokkal, amelyekkel nem kéne minket sújtania.
-
Nem te választod az életedet: ő választ téged. Nem értheted meg, miért jut neked több öröm vagy több szomorúság. Csak fogadd el és menj tovább. Az életünket nem választhatjuk meg, de azt mi döntjük el, hogy mit kezdünk a kapott örömökkel és bánatokkal.
Paulo Coelho
-
Nem úgy történik minden, ahogy mi szeretnénk. Hiába akarunk eljutni valahová, hiába akarunk túlélni, ha a mindenség másként akarja. Elfuthatunk, de nem menekülhetünk.
-
Életünkben sokszor érnek megpróbáltatások bennünket, és mi nem kerülhetjük el őket. De ezeknek is van valamilyen értelmük. (...) Csak akkor értjük meg, miért voltak, amikor már túljutottunk rajtuk.
Paulo Coelho