Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem ajándékokkal, kényeztetéssel, kéretlen tanácsokkal, de nem is kritikával vagy állandó rendelkezésre állással, hanem önmagunk és szeretteink jobb megismerésével és elfogadásával tehetünk a legtöbbet unokáinkért.

👨 Férfiak 📺 Média
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem szükséges kiszolgáltatnunk magunkat az embereknek, csak azoknak, akiket szeretünk. Mert ekkor nem azért szolgáltatjuk ki magunkat, hogy megjelenjünk, hanem pusztán azért, hogy adjunk. Albert Camus
  2. Ne vágyakozzunk nagy dolgok után, érjük be apróságokkal, de azt szeretettel tegyük.
  3. Ne csak a kortársainknál vagy az elődeinknél akarjunk jobbak lenni, hanem saját magunknál is. William Faulkner
  4. Ajándékok, amelyek nem kerülnek semmibe: egy jó szót szólni, egy beteget fölvidítani, óvatosan csukni be az ajtót, apróságoknak örülni, mindenért hálásnak lenni, jó tanácsot adni, egy levél megírásával örömet szerezni, jogos panaszt nem melegíteni fel újra, nem tenni szóvá, amit a másik hibázik, a levert hangulatot nem venni komolyan, nem sértődni meg egy félresikerült szó miatt, megtalálni a dicsérő, elismerő szót a jóra, megtalálni az együtt érző szót a megalázottaknak, találni egy tréfás szót a gyerekeknek, elismerni az elkövetett helytelenséget, örülni a holnapi napnak, bizonyos dolgokra aludni egyet, mindenre rászánni a kellő időt és gondot, és mindenben, de mindenben szeretettel lenni.
  5. Akármennyire szeretjük a szüleinket, nekünk nem feladatunk, hogy boldoggá tegyük őket. Nem lehet feladatként adni senkinek, hogy unokát szüljön. Rácz Laura Rebecca
  6. Az a legfontosabb, hogy ne tárgyakban gondolkodjunk, hanem próbáljunk üzenni az ajándékokkal, és hogy egy kis darabot önmagunkból adjunk a másiknak (...). Ha időt szánunk az ajándékkészítésre, akkor annak a másik is sokkal jobban fog örülni.
  7. Mindannyian tudjuk, hogy idővel öreggé és rondává válunk - és azt is, hogy ennek a sorsnak nem szükséges elragadnia tőlünk a szeretetet, hanem ehelyett idős korunkban több szeretetet adhatunk és kaphatunk, mint fiatal éveinkben, ha erénnyel, együttérzéssel és nagylelkûséggel élünk. Stefan Molyneux
  8. A gyerekekkel foglalkozni kell, de túlaggódni nem szabad. Csak tenni kell a dolgokat, és remélni a legjobbakat.
  9. Nem kell, hogy a múltunk foglyai legyünk, vagy hogy a családunk átka alatt sínylődjünk. Lehet másképp.
  10. Mi többnyire nem olyasmit kérünk, ami nekünk nincs, hanem köszönetet mondunk azért, ami nekünk megadatott.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat