Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Regényt írni pontosan azért lehetetlen, mint amiért repülni. Az ember fajsúlya nagyobb, mint a levegőé, amelyben felszállni akar, olyan szervekkel pedig nem rendelkezik, amelyeket mozgatva ebben a ritka közegben elegendő felhajtó erőt nyerhetne. A regény alapját képező idea szintén nagyobb fajsúlyú, mint a kifejezésére felhasználható finom légnemû anyag: a nyelv, a szavak és mondatok közege; és miként az emberi test a repüléshez, a regényidea is nélkülözi a regénnyé váláshoz szükséges erőket. Amikor mégis regény születik, az ideát szavakból, mondatokból, alakok rendszeréből, szövegstruktúrákból épített hatalmas Boeing gyomrába helyezzük, hadd higgye: repül.

Balla D. Károly
🕯️ Emlékezés 🏁 Versengés
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A regény valójában az író álma. Többnyire a valóságból indul ki, az író azonban nem irányít, hanem képzeletének kényszerítő parancsát követi. Alex Miller
  2. Regényt írni olyan, mint maratont futni. Fárasztó, önfegyelmet és kitartást igényel, viszont korántsem biztos, hogy a végére ér az ember.
  3. Azt gondolják, hogy egy író csak lógatja a lábát, holott pontosan akkor dolgozik a legkeményebben, amikor nem csinál semmit. A regényírás olyan, mint egy nyári tábor kezdete. Az író jobbára magányos és csendes napjai hirtelen lármával telnek meg, ahogy egyszer csak minden figyelmeztetés nélkül betoppan megannyi szereplő, és felforgatja az életét. Egy reggel hatalmas busz érkezik, és zajongva leözönlenek róla, izgatottan, hogy ők kapták meg a szerepet. Az írónak pedig együtt kell élnie ezzel, foglalkoznia kell velük, ételt, szállást kell adnia nekik. Az ő felelőssége mindez. Mert ő az író.
  4. Az a gond az írással (...), hogy olykor-olykor mind megpróbálkozunk vele, aztán beleringatjuk magunkat az illúzióba, hogy idővel lesz egy jó írásunk, némi pénzünk a bankban, saját szobánk, és azt gondoljuk: "Hékás, belőlem is válhat még író!" Elfogadjuk, hogy a sportban van géniusz, aki felülmúlja a képességeinket, de nincs nagyobb esély arra, hogy írók legyünk, mint mondjuk arra, hogy olimpiai rúdugrók.
  5. Pusztán fantáziával lehet írni szép meséket; fantázia nélkül lehet írni remek korrajzokat; de a regényírásnál egyesülni kell mind a kettőnek. A regényírónak érezni is kell, tudni is kell, ébren is kell látni, álmodni is kell tudni. Jókai Mór
  6. A különbség regény és valóság között? A regénynek kell, hogy legyen valami értelme. Tom Clancy
  7. A regénynél alapesetben az olvasó az első ötven-száz oldal alatt felépíti magában a mû világát, a szereplőket, a viszonyokat, a kulisszákat. Aztán már jó dolga van, bekuckózta magát, csak falnia kell az oldalakat és lubickolni a történetben. A novelláskötet esetében ezt a belső építőmunkát tíz-húsz oldalanként újra el kell végezni, szinte nulláról kell újrakezdeni. Ez nagyon fárasztó metódus, főként most, amikor az emberek képzelőerejét ellustította a képi kultúra. A novella sokkal többet is bíz az olvasó fantáziájára, mint a regény, szóval melósabb olvasni. Számomra mindenesetre ez a próza csúcsmûfaja - még akkor is, ha eladhatatlan, és mindenki a regényeket falja és díjazza világszerte. Cserna-Szabó András
  8. Könyvet írni csak akkor érdemes, ha van olyan téma, ami aktuálisan mélyen foglalkoztat, és egyébként is "benne van a levegőben", tehát sok ember számára jelent problémát vagy kihívást, sokan keresik a válaszokat bizonyos kérdésekre.
  9. Én úgy gondolok egy novellára vagy regényre, mint egy apró szívre, amely egy beláthatatlanul nagy, komplex testet képes életben tartani, mozgatni. Az erdő szíve is egy ilyen parányi izom, és mint író hiszek abban, hogy minél többen olvassák, annál nagyobb lesz az az erdő/test, amit visszahozunk az életbe, és átmozgatunk.
  10. A regényhez erő is kell, nemcsak idő. Szabó T. Anna
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat