Ugrás a tartalomra
Sajnálom, hogy nem tudtam betartani az ígéretemet. Lehet, hogy már nem emlékszel rá, de én komolyan gondoltam, hogy építek neked egy házat, egy hatalmas kerttel egy dombra, ahonnan tisztán lehet látni a tengert. A legmodernebb konyhával felszerelve, az alagsorban pedig lett volna egy stúdió, a szobádban a szekrényedből sosem fogytak volna ki a divatosabbnál divatosabb ruhák. Egy menedék lett volna neked, aki olyan sokat sírtál már a férfiak miatt, egy menedék, ahova mindig mosolyogva tértél volna haza.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindig arra gondolok, hogy nem vagyok elég jó férjed, és ennek meg kell változnia. Ha hazamegyek, új életet kezdünk, sokkal többet fogunk beszélgetni és mindent elmondok neked, azt is, amit eddig nem, mert nem jutott eszembe. Most majd eszembe jut.
Örkény István
-
Aznap, hogy elmentél, lefeküdtem, és egy álló hétig fel sem keltem az ágyból. Feküdtem, gondolkoztam, hogy miért is rontottam el életem legnagyobb esélyét. Hogy együtt lehetek valakivel, aki szép, okos és egészséges. Azzal, akivel egy csapatban játszhatnék.
Jeffrey Eugenides
-
Nagyon szerettem volna egy gyereket tőled... azelőtt sosem akartam ezt. El sem tudtam képzelni. De most már gyakran gondolok rá. Arra, hogy milyen jó, ha valami megmarad az emberből. Egy gyerek, akiről olykor eszedbe jutnék. (...) Talán mégis jobb, hogy nincs gyerekünk. Hogy semmit sem hagyok magam után, így könnyebben elfeledsz. S ha olykor mégis eszedbe jutok, akkor is csak arra gondolj, hogy milyen szép volt minden.
Erich Maria Remarque
-
Nem kérhetem a telet, hogy meghagyjon egy rózsabokrot,
Nem kérhetek egy szilfát, hogy körtét teremjen,
Nem kérhetem az örökkévalót egy halandótól,
És ezer gyöngyöt csináljon, mielőtt mocskos lesz.
Ó, szerelmem, nagyon fáj,
Hogy többé már nem hiszel az ígéreteimnek.
-
Miközben te kisajátítással vádolsz, én a közös menedékünket igyekszem felépíteni. Azt a mások elől rejtett otthont, ahol végre ketten létezhetünk. Ahová belépve a teher pehellyé válik, a szürke hétköznapokra néző ablakunk elé pedig vörös függönyt húzhatunk. Ahol a másodpercekké rövidülő napoknak hála akár az idők végezetéig fiatalok maradhatunk. Ahol talán sosem múlunk el. Ahol csak könnyed fenyeget, mint homokvárat a tengervíz.
Lakatos Levente
-
A fogadalmam, hogy szeretni fogom a férjemet, elszáll, mintha soha nem lett volna. Lehet, hogy nem is volt. Nap mint nap újra álmodozáson kapom magam arról, hogy elköltözöm, egyedül élek. Elönt a szégyen, ahányszor erre gondolok, de lassan kezdem elfogadni, hogy ez az, amire vágyom.
Péterfy-Novák Éva
-
Egy viharos tengeren hánykolódó hajótörött voltál, aki kis híján összezúzta magát az éles sziklákon... a karjaim közt megnyugvást találtál, menedéket. De én nem akarok a te mentőcsónakod lenni többé. Hanem egy kikötő, ahova végleg hazatérhetsz.
-
Istenem, milyen hamar itt lesz az idő, amikor többé nem látom, nem hallom a határozott, megnyugtató lépteit a házban, nem találom az asztalon a virágait! És mit értem el eddig? Álmodoztam, ringatóztam az élvezetben, ahelyett, hogy megnyertem volna, hogy harcoltam volna érte, hogy örökre magamhoz vonzottam volna! Minden eszembe jutott, amit valaha az igaz szerelemről mondott, száz finom, figyelmeztető szó, száz csendes csábítás, ígéret talán. S én kezdtem velük valamit? Semmit! Semmit!
Hermann Hesse
-
Lehet, hogy többé már vissza sem jövök - ha nem talállak, ha nem beszélhetek veled, ha nem mondod, hogy éljek tovább a kedvedért, a szívedért, a gyönyörûségedért, a szerelmedért... Ha nem lelem fel a hangodban a reggeli falevelek illatát, a kezed szorításában az álom ölelését és a szemedben a fényt, amely a kelő napé, amint fénylő, fehér kócsagmadarakat küld előre a borongós felhők közé, míg alant hidegen, szigorúan hullámzik az éjszakai tó.
Krúdy Gyula
-
Te sokkal jobbat érdemelsz! Olyasvalakit, aki a szíve minden dobbanásával szeret téged, aki állandóan rád gondol; olyasvalakit, aki mindennap, minden percben csak arra tud gondolni, hogy vajon mit csinálsz most, hol lehetsz, kivel, és vajon jól vagy-e. Olyan emberre van szükséged, aki segít elérni az álmaidat, és megvéd a félelmeidtől. Aki tisztelettel bánik veled, szereti minden porcikádat, különösen a hibáidat. Olyan valakivel kéne együtt lenned, aki boldoggá tud tenni, igazán boldoggá, felhőtlenül boldoggá! Azzal az emberrel, akinek már évekkel ezelőtt meg kellett volna ragadnia a lehetőséget, hogy veled lehessen, ahelyett, hogy megijed, és nem meri megpróbálni. De már nem félek. (...) Végre itt van egy esély számunkra! Ne féljünk többé, vágjunk bele! Megígérem, hogy boldoggá teszlek.
Cecelia Ahern