Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Semmi kifogása nem volt ellene, hogy mély vízbe vesse magát. Végül is jó úszó volt. De nem árt venni előtte néhány mély lélegzetet, hogy kitisztuljon a feje, és utána dönteni, hogy bele akar-e ugrani abba a bizonyos medencébe abban a bizonyos pillanatban.

Nora Roberts
🎖️ Katonatiszt 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha valaki tud úszni, akkor teljesen mindegy számára, hogy az előtte elterülő víz öt vagy ezer méter mély, pontosan tudja, hogy ha úgy dönt, mind a kettőbe bele mer ugrani. Tudja, hogy az ezer méteres vízben is csak körülbelül két-három métert fog süllyedni, és aztán a fizika törvényszerûségeiből adódóan fel tud majd úszni a felszínre. Az emberek a nagy kékség előtt állva sokszor elfelejtik, hogy tudnak úszni, és nem mernek beleugrani. Pedig a sarkukban már ott van egy csaholó kutyahad... De akkor sem ugranak bele, és hagyják, hogy felzabálják őket a félelmeik. Csernus Imre
  2. Mert amitől félek, az ismeretlen. Csak azt tudom, hogy nagyon jó is lehet belőle és nagyon fájdalmas is. De egyik sem riaszt vissza. Bele merek ugrani. Hiszen nem az a lényeg, hogy nagyon jó vagy nagyon rossz lesz, hanem az a lényeg, hogy a végén el tudjak számolni önmagammal. Csernus Imre
  3. Egyáltalán nincs kedvem inni, de nem bölcs dolog kihagyni akár egy napot is. Olyan ez, mint az edzés. Ha formában akarsz maradni, akkor mindennap edzened kell. Még akkor is, ha csak kétszer lassan kocogva megkerülöd a tömböt, vagy két hosszt úszol a medencében.
  4. Hosszú Katinka tíz perc alatt sokkal többet tud úszni, mint én valaha. Ettől még az úszás baromi jó dolog, és mindenki ússzon annyit, amennyit csak tud, mert mindenki tud jobban úszni annál, ahogyan most úszik, ha akar. Az, hogy Hosszú Katinka mennyivel jobb nálam, semmit nem mond el arról, hogy úszni miért jó.
  5. Bizonyos dolgokkal kapcsolatban egyszerûen elég, ha az ember vesz egy mély levegőt és azt mondja: "Ez velem nem fog megtörténni." És ha elég gyakran mondogatja, végül már nem is olyan félelmetes érzés.
  6. Nem okos fejest ugorni a vízbe, mert nem lehet tudni, hogy milyen mély. Várni okosabb. Szilvási Lajos
  7. Ha valaki megsért téged és te élesen vissza akarsz vágni, előbb végy mély lélegzetet és ne beszélj addig, amíg gondolataid teljesen meg nem nyugodtak. Ez a módja a lélegzésnek, védelem az élet minden viszontagságai közepette, mert erőt, hatalmat kölcsönöz és a nehéz napokban reményteljesebbé és vidámabbá tesz.
  8. Össze kellett szednem magam, kimenni, beszállni a versenyautóba és újra elindulni. És újra megcsinálni, és még jobban, mint előtte (...). Nem álltam készen arra, hogy feladjam. Bár rettegtem folytatni, nem voltam képes feladni a célomat, a szenvedélyemet, az álmomat, az életemet.
  9. Nem, ő nem akart fájdalmat okozni neki. Soha nem volt benne ártó szándék. Azt mondja, hogy vergődött, vergődni fog utolsó leheletéig; ahányszor csak kellett, ahányszor csak kell még, megmássza a kapaszkodót, egészen a csúcsig, ahonnan ismét lezuhan, mintha semmi más dolga nem volna az életben - eltépni magát a mélység fenekéről, és visszacsúszni, és újra összeszedni magát, újra meg újra; évekig nem jutott el a tudatáig, hogy ez a sorsa ritmusa. Francois Mauriac
  10. Sírj, ha attól jobb lesz! Nincs abban semmi. Kapálózz, kiabálj! Az is belefér. S ha kiadtál magadból mindent, szórj minden aggodalmat egy nagy bőröndbe, zárd le, és így, megkönnyebbült szívvel vágj bele!
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat