Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Szeretjük azt hinni, hogy a gyermekeink a kedvünkért jól viselkednek, pedig valójában ez fordítva történik.

Michele Campbell
🔮 Jövőkép 👴 Após
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Néha a gyermekeink másak lesznek, mint amilyennek mi szeretnénk őket, bármit is cselekszünk vagy mondunk.
  2. Éppen az ellenkezőjét mutatjuk a környezetünknek, mint amit valójában érzünk és gondolunk. Rahaf Mohammed
  3. A gyermekek ártatlanok, és szeretik az igazságot, míg mi többnyire rosszlelkûek vagyunk, és természetünknél fogva inkább az irgalmat kedveljük. Gilbert Keith Chesterton
  4. Néha az emberekről, akikről azt hisszük, hogy jók, a végén kiderül, hogy nem is olyan nagyon jók. Jonathan Safran Foer
  5. A jó néha nagyon rossz tud lenni, és vice versa. Tóth Gábor Ákos
  6. A dicséretet örömmel, a bírálatot bosszúsággal fogadjuk, pedig a józan ész szerint éppen fordítva kellene eljárnunk. Carl Sagan
  7. Rosszul szeretjük azt, akit akarata ellenére akarunk boldoggá tenni. Maurice Druon
  8. Kezdetben azt hisszük, hogy ismerjük a gyerekünket, és olvasunk a gondolataiban, ezért a kelleténél jobban akarjuk magunkhoz kötni őket, nem vigyázunk eléggé arra, hogy döntéseikben szabadok legyenek. Takács Zsuzsa
  9. Néha a felnőttek olyat tesznek, amit nem akarnak, mégis muszáj. Előfordul, hogy olyasmit csinálunk, ami rossznak tûnik, noha igazából az a helyes. Ken Liu
  10. Az emberek azt hiszik magukról, hogy tudják, mit akarnak, pedig ez általában nincs így. Azért néha szerencsés esetben mégis beteljesül, amit akarnak. Cormac McCarthy
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat