Ugrás a tartalomra
Szeretni nem elég, szeretni tudni kell, s tudni kell másokat is megtanítani a szerelemre. Hiszen a kéjt érzi a plebs is, sőt az állat is, az igazi ember azonban éppen abban különbözik tőlük, hogy a kéjt mintegy nemes mûvészetté alakítja, s ennek tudatában élvezi, teljes isteni értékét tudatossá teszi magában, s ezáltal nemcsak teste, hanem lelke is megtelik vele.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokféle erő van az emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek. Nem elég szeretni, lelkem. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot.
Márai Sándor
-
Ahhoz, hogy szeressünk, - igazán szeressünk - meg kell érteni a másik embert, meg kell ismerni, és tisztelni kell. Igaz lélekkel gondoskodni kell a másik jólétéről és boldogulásáról.
Adam J. Jackson
-
A szerelem nemcsak egy érzés: mûvészet. És mint minden mûvészethez, nem elég az ihlet, rengeteg munka is kell hozzá.
Paulo Coelho
-
A lényeg, hogy az ember szeresse önmagát, elégedett legyen azzal, amit Isten adott neki. Ha nem tetszel a másiknak, nem baj, majd jön valaki, akinek pont te kellesz. Ez így mûködik.
Szőcs Henriette
-
Az emberek azt hiszik, hogy szeretni egyszerû; csak a megfelelő tárgyat nehéz megtalálni a szeretetünkhöz vagy a szerettetésünkhöz. (…) A szeretet tevékenység, nem passzív érzelem; nem beleesünk, hanem helytállunk benne. Legáltalánosabban úgy írhatjuk le a szeretet cselekvő jellegét, hogy szeretni elsősorban annyi, mint adni, nem pedig kapni. (…) A szeretet mûvészetére nézve ez azt jelenti, hogy aki benne mester akar lenni, annak először is gyakorolnia kell a fegyelmet, a koncentrációt és a türelmet élete minden szakaszában.
Erich Fromm
-
Élni annyi, mint szeretni. Szeretni látni és megmutatni, érezni és érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni és fölröpíteni, kinyílni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé olvadni - és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendû alkotás.
-
Az embernek hinnie kell másokban, hogy magában hihessen. Az embernek szeretnie kell valakit vagy valamit áldozatkész szeretettel, hogy önbecsülése tétlen önszeretetté ne fajuljon.
Hekler Antal
-
A másik ember megismerése és megértése nélkül nincs igazi szeretet. Az érzés nem elég, a szimpátia sem elég. Meg kell ismerni a másikat, föl kell fedezni, mint egy távoli, idegen bolygót, s amikor már ismerős, meg kell érteni, hogy miért ilyen.
Müller Péter
-
Van az emberben valami, ami nem elégszik meg azzal, hogy titokban birtokoljon valamit. Vágyik rá, hogy erről mások is tudomást szerezzenek. Így van ez a szerelemmel, a nővel is. Ha más érzi, hogy a nő hozzám tartozik, ez új kéj, külön gyönyör.
Zilahy Lajos
-
A gyûlölet nem állhat meg egymagában. Szüksége van a szeretetre is, hogy éltesse és ösztökélje, vagy - akár a fegyver ravasza - kipattantsa, lángra lobbantsa.
John Steinbeck