Úgy érzem magam, mint egy baba. Mint egy buta, szép kis baba, ami senkit sem érdekel, megfeledkeztek róla, otthagyták a polcon. Nagy néha neked, vagy valaki másnak eszébe jut, hogy levegyen a polcról, és játsszon velem egy kicsit. Csak pont annyit, hogy feltámadjon bennem a remény, hogy azt higgyem, fontos vagyok valakinek. Utána megint megfeledkeznek rólam. Mintha nem is léteznék.

Kapcsolódó idézetek

1. Néha arra gondolok, jobban örülsz, ha néma vagyok. Hogy csak egy cuki baba vagyok a számodra, és úgy hagysz majd el, ahogy az ember eltesz egy babát, miután játszott vele. De vannak olyan pillanatok is, mikor úgy érzem, ugyanúgy szeretsz, ahogyan én téged, és ami köztünk történik, az csoda. Francois Lelord
2. Olyan vagyok, mint egy porcelánbaba a polcon, amelyet valamikor leejtettek és most összeragasztottan pompázik, de ha hozzáérnek óvatlan kezek, darabjaira hull.
3. Néha pont úgy érzem magam, mint az a kislány, aki egykor gyerekként voltam. Nem tudom, vajon tanultam-e valamit az életemből.
4. Néha úgy érzem, perifériára szorultam. Elmegy mellettem az élet, mindenki babákkal, gyerekekkel veszi körbe magát, mindenkinek más lesz a prioritás, én meg itt ragadtam, mint valami furcsa különc, aki lehet, nem is jó semmi fontosra. Furcsa innen figyelni az élet menetét, olyan, mintha a sor mellett menetelnék. Szentesi Éva
5. Régen mindig összegyûrt csokipapírnak éreztem magam, amellyel az emberek kipótolják az elveszett bábut a sakktáblán. És így is néztek rám, mint egy csúf idegenre. Arra vártak, mikor ütnek le már végre, hogy ne rontsam az összképet. És most már nem vagyok ott a sakktáblán. Nem játszom más szerepét. Veled vagyok, mint ahogy ennek történnie kellett.
6. Gyengül az emlékezőtehetségem. Kár. Néha olyan a fejem, mint egy játékpolc, amelyen senki se csinál rendet. Erich Kästner
7. Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad. Stephenie Meyer
8. Hiányzik valami. Úgy hiányzik, mintha egyszer már az enyém lett volna és valaki elvette volna tőlem. Csak épp nem tudom, mi az. Fabio Volo
9. Olyan, mintha üres lenne az agyam, mintha a körülöttem lévő világ hirtelen jelentéktelen, semmitmondó és jellegtelen volna. Nem érzékelem valóságosnak az embereket magam körül. Csak statiszták egy filmben, nem fontosak, nem lendítik elő a történetmesélés szálait, nem avatkoznak bele a cselekménybe, bámészkodnak, nézelődnek, jönnek-mennek, élnek, ki-ki a saját ritmusában, arccal előre, szomorúan, vidáman, vagy épp közönyösen. Nem számítanak. Nincs hangjuk, nincs kiterjedésük. Abban sem vagyok biztos, léteznek-e egyáltalán. Mint ahogy abban sem, én létezem-e. Csak lebegek, mint egy céltalan kísértet, aki nem találja a helyét a földi valóság és a túlvilág között. Szentesi Éva
10. Néha, pillanatokra, úgy érzem, mintha minden, ami életemben történt és nem történt velem, minden, amit szerettem volna, amihez gyáva vagy kényelmes, vagy erőtlen voltam, most tető alatt lenne. Ilyen pillanatokban úgy látom magamat és az életem folyását, mint egy nagy rendszert. (...) Úgy érzem magam, mint aki mély, beteg álomból felébred s ocsúdik, és látja, hogy fejbe verték régen és kirabolták és ájultan hevert; és a rablók a kinccsel messze futnak. Márai Sándor