Ugrás a tartalomra
Vezessen listát a tennivalókról! A listák a bevásárláson kívül is nagyon sok dologra jók. Segítik az eredmények és a teljesítmény ellenőrzését, és azt is lehetővé teszik, hogy felelőssé tegyük önmagunkat a céljaink eléréséért.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy bakancslista mindig változatos. Előfordul, hogy csak a magunk elé kitûzött célokat tartalmazza, mint például a regényírás. Az is lehet, hogy olyan nagyra törő kalandokat gyûjt össze, mint a föld hegyeinek megmászása. Kerülhetnek bele apró feladatok is, mint eladni valamit, amit mi magunk készítettünk. (...) Hogy mitől lesz valami olyan fontos, hogy a bakancslistára kerüljön? Attól, hogy még nem tettük meg, de nagy örömöt okozna, és egész életre szóló emlékké válna számunkra.
-
Nemcsak a hibáinkat és a tévedéseinket kellene szemügyre vennünk. Nem ártana, ha időnként életünk egyéb cselekedeteit is górcső alá vennénk. Mennél jobban értjük önmagunkat és mennél világosabb számunkra, miért teszünk vagy épp nem teszünk valamit - mindegy, hogy az egy fontos vagy kevésbé fontos dolog -, annál jobb.
-
A lista a rend alapja. Nélkülük teljes káosz uralkodna el életünkön.
-
Amikor a dolgok elromlanak, hozd egyenesbe őket. Amikor rendetlenség van, rakj rendet. Mielőtt a nap végén befejezed a munkát, tedd rendbe az íróasztalod. Azoknak, akiknek szokásukká válik, hogy így tegyenek, a fejük is tisztább lesz.
Shunmyo Masuno
-
Nem elég tisztán látni, cselekedni is kell. S a cselekvés néha nem az, ami hasznos, vagy célszerû, hanem, ami feladat.
Márai Sándor
-
Minél több dolgunk van, annál kevésbé érezzük jól magunkat. Ha hagyunk üres helyeket a naptárunkban, azzal életünk azon területeire is odafigyelhetünk, melyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Geralin Thomas
-
Ne írjanak túl hosszú bakancslistát, mert (...) nem érnének a végére. De ez ne vegye el a kedvüket, hanem éppen ellenkezőleg: koncentráljanak arra a kevés, de fontos pontra!
-
Valahányszor elértük a célt, úgy találjuk, hogy nem is olyan izgalmas, mégis azonnal ráhajtunk, hogy elérjük a következő, az utána következő és az az utáni következő célt. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a célok nem számítanak. Nagyon is számítanak, már csak azért is, mert miközben elérni igyekszünk a célokat, fejlődünk, s végül bölcsebbé, boldogabbá válunk, satöbbi. Ha elrontunk valamit, attól szerencsétlenek, dühösek, zavartak leszünk. A cél tehát jót tesz, és használ nekünk, már csak azért is, mert jótékony fejlődést biztosít. Ám ettől eltekintve is, a folyamat az, ami igazán fontos.
-
A felelések, dolgozatok és vizsgák csupán egy lépést jelentenek a célunk eléréséhez, és az életben számos módja van annak, hogy sikereket érjünk el, a kiváló iskolai eredményeken túl is. A sikeres emberek legtöbbje nem ért el jó eredményeket az iskolában. Olykor többet tanulunk egy rossz osztályzatból: még kitartóbban küzdünk, megváltoztatjuk a gondolkodásunkat, és céltudatosabbak leszünk. És a sikeres élethez ez kell.
-
Mindig olvassuk el az élelmiszerek címkéit. Vagy még jobb, ha csak olyan élelmiszereket fogyasztunk, amelyeknek nincs szükségük címkére.