Téma
Bölcsesség idézetek
-
Néhány százmillió forint fölött már minden fillér számít. Az ennyire gazdag emberek gyakran meghökkentően garasoskodóak, alaposan megnézik minden forint helyét. Ez valójában logikus és természetes dolog. Éppen ez a hozzáállás tette lehetővé, hogy a gazdag ember következetesen, a gazdasági racionalitást minden pillanatban keményen követve virágoztassa fel a vállalkozásait, és váljon nagyon gazdaggá. Most természetesen csak azokról beszélek, akik a gazdagságukat így szerezték - és sokan valóban így szerezték. Mérő László
-
Ha valaki olyan munkát végez, amiben nem lehet önmaga, nem tud igazán kiteljesedni, hanem az önmegvalósítás és értékteremtés helyett inkább csak a fizetésért adja el az idejét, akkor végeredményben sokkal több pénzre van szüksége, mint annak, aki el mert indulni a saját útján. Az előbbi csoportba tartozó emberek ugyanis félelmetes összegeket költenek különféle fájdalomcsillapítókra (szükségtelen luxuscikkek, állandó szórakozás, drogok, alkohol, nők, mértéktelen evés stb.), azért hogy elnyomják magukban a "rosszul érzem magam, rossz az életem" érzést. Akinek fáj az élete, jóval többet költ, mint az a társa, aki minden nap lelkesen kel fel, hogy alkothasson, teremthessen valamit, amit értékesnek gondol.
-
A nagy idegfeszültség pillanataiban az agy valamilyen teljességgel érdektelen dologra összpontosít. Erre aztán sokkal később az elképzelhető legpontosabban emlékezik vissza, mintha annak a pillanatnak a feszültsége bevésődött volna a memóriába. Ez lehet valami lényegtelen apróság is, például egy tapéta mintája, mégsem lehet megfeledkezni róla. Agatha Christie