Téma
Június idézetek
-
A meleggel ritmusban telnek meg a budai hegyek házasságtörő férfiakkal és nőkkel. Nyárra a gyerekeket is evakuálják valami táborba, vagy a vidéki nagymamához, hogy végre tudja meg az a kölök, hogy mi az hogy kecske, meg ilyesmi. Június közepétől az erdőben csak a szeretők vakogó szuszogása zavar bele a csendbe. Az állatok mind elkerülik az ösvények környékét, a bogarakon kívül. A bogarak nem változtatnak útirányukon. Annyira hülyék, elégyalogolnak a halálnak. Háy János
-
Egy nap apám felvett a suliból, és tanítás helyett lementünk a partra. Hideg volt, szóval nem merészkedtünk a vízbe, csak pizzát ettünk egy pléden. Mire hazaértünk, a cipőm telement homokkal, én pedig az egészet szétszórtam a szobámban. Nem tudtam, hogy ez baj. Hatéves voltam. Anyám leüvöltötte a fejemet, de apám nem haragudott. Azt mondta, hogy az évmilliárdok során mozgásban lévő óceánok hordták a homokot arra a pontra a parton, én pedig elhoztam onnan. Azt mondta, megváltoztathatjuk a világot. Szép elgondolás, egészen addig, amíg eszembe nem jut, hogy hány és hány cipőnyi homokot kellene hazahordanom, amíg nem maradna több, amíg más is kiszúrná a változást.