Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Önértékelés idézetek
Veszélyesebbé váltunk a természetre, mint amilyen ő valaha is volt ránk nézve.
Kétféle idióta létezik: az egyik, aki azért nem tesz meg valamit, mert megfenyegették, a másik pedig, aki azért tesz meg valamit, mert megfenyegették.
Paulo Coelho
A pontosság azt jelenti, hogy valaki éppen a kijelölt időben érkezik vagy cselekszik. Te nem pontos vagy, hanem mindig szörnyen korán érkezel.
Cecelia Ahern
A keselyûk mindig megérzik a dögszagot.
Ne foglalkozzunk az örömgyilkosokkal, mert valójában ők sem foglalkoznak velünk, csak önmagukkal.
Az életünkben minden történésnek célja van. És addig is, amíg kiderül, mi az, teljes szívvel nyitottnak, érzékenynek és befogadónak kell maradnunk.
Ha magunk láncokban vagyunk, mindenki tudhatja, hogy a nyelvünk sem lehet szabad.
Moldova György
A szeretet nem kíván semmit. Még azt sem, hogy viszontszeressenek.
Feldmár András
Az evolúció nem tervez, hanem gányol.
Mérő László
Ti nem is tudhatjátok, hogy mi a szerelem! Az ifjú szerelme tigris; de az öreg ember szerelme boa constrictor!
Jókai Mór
Édes-bájos, aranyos, sőt cuki pacák lettem az általad kiváltott érzelmektől! Jóságra, komolyságra, tökélyességre törekedtem, mint egy szappanoperett-hős! Akárha a mennyországra pályáznék! Megháborodtam! Nem kívánok efféléket érezni!
Vavyan Fable
Mindenki furcsa valamiben. Örülünk kellene az egyéniségünknek, nem pedig szégyellnünk vagy szégyenkeznünk miatta.
Johnny Depp
Hallgass az ösztöneidre! Ha (...) birkákat követsz, akkor oda jutsz, ahová a többi birka, semmivel sem messzebb.
A törpék országában az óriást föltétlenül közellenségnek tekintik.
Nicolae Iorga
Vannak időszakok az életben, amikor két ember csak azért nem beszél egymással, mert mindkettő attól tart, hogy a másik nem kér belőle.
Soha nem tudhatod, mi rejtezik embertársaid lelke mélyén. Bármikor érhetnek meglepetések - és ezáltal súlyos csalódások.
Lakatos Levente
Nem érdemes sablonokban gondolkodni egy színésznek, mert unalmassá válik saját maga számára is.
Akik nem tudnak, de magukról azt hiszik, hogy tudnak, tőlük ered minden rossz a világban.
Lev Tolsztoj
Egy barát sosem mondja neked, hogy `Na, ugye megmondtam`, még akkor sem, ha ez így van.
Nincsenek csodák, az élet megy tovább, a múltam semmi más, egy kettétört világ.
Miklós Tibor
« Előző
1
…
125
126
127
128
129
…
131
Következő »