Téma
Pillanat idézetek
-
Két olyan pillanatunk van, ami egészen biztosan egyszeri és megismételhetetlen. Az első és az utolsó szívdobbanás. De a kettő között... a kettő között még lehet egy harmadik. Van egy harmadik, amiért értelmet kap a másik kettő. Az a pillanat, amikor találkozol Vele, a szemébe nézel, és meglátod benne mindazt, amiért értelmet kap a másik kettő. Amikor megérzed, hogy van értelme. Mindennek. Az Életnek, a szépségeknek, a világnak. Az a két másik pillanat ettől kap értelmet. Csitáry-Hock Tamás
-
Minden mulandó. A fájdalmas és a szívet melengető szép dolgok éppúgy, mint a helyzetek, az emberek az életünkben és végső soron mi magunk is. Minden. A nehéz helyzetekben adjon erőt neked ez a két szó, a mindennapokban pedig segítsen hozzá, hogy rá tudd nevelni a szemed és a szíved arra, hogy észrevedd az élet csodáit, és hálát tudj adni értük. Bucsi Mariann
-
Az ember önmagában képtelen arra, hogy maradandóvá tegye az élet szépségeit. Hogy megfogja és kiértékelje azt, ami az életben szép, jó, kellemes és megnyugtató. Nem mintha nem látná meg. Meglátja, csakhogy nincs mit kezdjen vele. (...) Legalább két ember együttes érzése kell ahhoz, hogy a szép szép legyen, s az öröm öröm. Wass Albert
-
Az élet ajándék, de ugyanakkor mulandó és törékeny is. Ha van egy álmod, amit igazán meg akarsz valósítani, és megvan rá a lehetőséged, akkor menj és tedd meg, amíg még lehet. Ne hagyd, hogy elsuhanjon melletted az életed, miközben egy elképzelt "tökéletes pillanatra" vársz egy bizonytalan jövőben. Menj és csináld most!
-
Tudod mi a szép a szerelemben? Hogy vidám, hogy mosolya van. Nem szabad szomorúan szeretni. És nem szabad eltékozolni a leggyönyörûbb napokat. Meg kell ragadni a pillanatot, meg kell állítani az időt, le kell rögzíteni a boldogságot: "megfogtalak, itt vagy", mert a szerelem ihlet, ritka percek csodája. Bókay János
-
Reggel ébredsz, fölkelsz, kinézel az ablakon. Minden a helyén van: fák, bokrok, virágok, ragyog a kert, mindent fénnyel áraszt el a nap, mely, mi sem természetesebb, ma is világot ad, pirkadattal ad jelt a kakasoknak, hajnali fénnyel töri át a rétek fölött libegő párát, és derûssé teszi az ébredező halandókat. Derûs leszel te is, fölragyog a szemed, beleborzongsz a gyönyörûségbe. Este kószálsz egyet, beleballagsz a végtelenbe, és elmerülsz a csillagok sziklatengerében. Kísérőnkre, a holdra veted a szemed, és talán ekkor, ebben a hátborzongató, szívbemarkoló látványban gyönyörködve egyetlen pillanatig a csoda és a mindenség részévé válsz. De vajon átéled-e, képes vagy-e átélni a pillanatot? A pillanatot, melyben eljut a tudatodig: létezem. Benne vagyok a pillanatban. Bennem jött létre a pillanat. Megfogott, megkaparintott, eggyé lettünk. Elementáris erővel hat rám. Elvarázsol. Bûvöletben tart. Észreveszem, hogy létezem. Hogy részese vagyok e földi csodának. Itt lehetek a mesebeli, szó szerint egyszeri földön, és emberként élhetem meg ezt a rendkívüli pillanatot, élő, gondolkodó, szépre és jóra érzékeny emberként lehetek részese ennek a pillanatnak. Átfut az agyamon: halandó vagyok. Mindezt látom, láthatom, amíg létezem, aztán mintha elvágták volna. Halandó vagyok, véges az élmény, gyufalángnyi, sercenésnyi, szikravillanásnyi a pillanat. Nagy Bandó András