Téma
Végtelen idézetek
-
Egy felfoghatatlan évszázad végén találjuk magunkat, melynek technikai vívmányai, háborúi és katasztrófái nem csak a szemünket nyitották fel, hanem rákényszerítettek bennünk a látásra is. Nem, ez az évszázad valósággal letépte a szemhéjunkat, olyan kegyetlenül, hogy védtelenül kénytelenek legyünk felismerni az ember gonoszságra és kegyetlenségre irányuló hajlamát.
-
Most már tudom, hogy az európai ember meghódíthatja a naprendszert, még a napot is befoghatja, hogy gyárait hajtsa, elrepülhet a csillagokba, de sohasem lépheti át az anyag határát, bûnös keze nem vonhatja félre a függönyt, vak szeme soha nem pillanthatja meg a feltárult Íziszt! Wladyslaw Stanislaw Reymont
-
Az istenségekre esküszöm, nem változik meg többé a szívem. Azóta, hogy először megláttalak, nincs többé határa a hegyeknek, és az ég és a föld eggyé vált. Mennydörgés a télben, hóesés a nyárban, az ég és a föld egybefolyt, örökre. És ha elérkezik a világ vége, amikor mindennek vége, csak akkor feledhetlek majd el.
-
A hívők szerint ez az elképzelhetetlenül hatalmas Univerzum kifejezetten az emberi faj számára lett létrehozva, míg az ateisták ezzel szemben azt mondják, hogy az emberiség egy mikroszkopikus kis pont egy mikroszkopikus kis ponton, egy végtelenül apró szempillantás a hatalmas térben és időben... és közben (...) a hívők vádolják arroganciával a hitetleneket. Greta Christina
-
Misztikus és rejtélyes az a szó, hogy klímaváltozás, de sokaknak még csak abban fogható meg, hogy be kell kapcsolni a légkondit. Pedig még ha nehezen is megfogható ez a fogalom, a hétköznapi élet egyre több területére gyûrûzik be, és olyan hatásai vannak, hogy majd azt vesszük észre, hogy már rohadtul késő van bármit is tenni ellene.
-
A filozófiának egyáltalán nincsenek általános érvényû eredményei, olyasmi, amit az ember tudhat, s ezáltal birtokolhat. Miközben a tudományok a maguk területén szükségképpen biztos és általánosan elismert ismeretekre tettek szert, a filozófia erre évezredek fáradozásai árán sem volt képes. Mi tagadás: a filozófiában nincs meg a véglegesen megismert dolgok egyértelmûsége. Karl Theodor Jaspers