A. C. Grayling

Történelmileg nem volt régen, amikor keresztény papok máglyán égettek embereket, ha azok nem hitték, hogy a bor vérré válik, ha egy pap imádkozik felette, és hogy a Föld a világegyetem mozdíthatatlan középpontja (...) - ha még mindig a papok vezetnék az egykor keresztény világot, mitől lenne másképp?

Jelenkorunk nagy morális kérdései az emberi jogok, háború, szegénység, a gazdagok és szegények közti óriási különbség, azon tény, hogy a harmadik világban minden két és fél másodpercben meghal egy gyermek alultápláltságban vagy kezelhető betegségben. Az egyházak megszállottsága a házasság előtti szexszel és azzal kapcsolatban, hogy elváltak házasodhatnak-e újra templomban, szánalmasnak tûnik az emberi szenvedés és nélkülözés ekkora tömege mellett. Elterelni a figyelmet arról, ami valóban számít, és arra a lényegtelen és amúgy is hiábavaló erőfeszítésre fókuszálni, hogy az emberek a magánéletüket a templom által jóváhagyott módokon éljék, kárt okoz a világban a jó ügyének.

Ha valaki venné a fáradságot megvizsgálni, hogy a keresztény - vagy bármely vallási - moralitás mit követel, meglepődne, hogy 180 fokban ellentétes azzal, amit most normálisnak és követendőnek tartunk, és látná - függetlenül attól, hogy a keresztény vagy a kortárs moralitás a "helyes" -, hogy az előbbi miért irreleváns az utóbbi számára.

Ha a szeretet (...) az erkölcsösség forrása, akkor mi jelentősége van egy istenség létének vagy nemlétének? Miért ne indíthatna az etikus életre a saját szeretetérzésünk? Egy isten létezése semmit nem ad a morális helyzetünkhöz, kivéve egy láthatatlan rendőrt, aki látja, mit teszünk (még magunkban és az éjszaka sötétjében is), valamint halálunk utáni fenyegetéseket rossz viselkedésünk esetére. Ezek a kiegészítések nemigen gazdagítják a morális életünket, minthogy az alátámasztás, amit kínálnak, félelemből és fenyegetésből áll, ami pont az, amitől, egyéb dolgok mellett, az erkölcsös élet meg kíván óvni bennünket.

A vallásos válasz az erkölcsi szkeptikus kérdésére, miszerint "miért kéne így és így tennem?", az, hogy "mert Isten azt mondta". De ez csak egy finom módja annak, hogy azt mondjuk: "mert különben meg leszel büntetve." (...) De a fenyegetés nem egy logikai magyarázat arra, hogy egyik tett helyett a másikat válasszuk. Ha van egy olyan büntető-bosszúálló istenség, mint amilyen a keresztény, akkor célszerû lehet engedelmeskedni, hogy elkerüljük a pokol lángjait, de a büntetéssel való fenyegetőzés nem egy erkölcsi alapú indok az engedelmességre.