Albert Schweitzer

Sokat vagyunk együtt, mégis elpusztít minket a társas magány.

A gondolkodásról való lemondás a szellem csődje.

Aki céljául tûzi, hogy jót tesz, nem szabad, hogy arra várjon, hogy ezért az emberek majd eltakarítják útjából a köveket, hanem arra kell elkészülnie, hogy köveket hengerítenek majd útjába.

Az állandó kedvességgel nagyon sok mindent elérhetünk. Ahogy a nap elolvasztja a jeget, úgy oszlatja el a kedvesség a félreértést, a bizalmatlanságot és az ellenségességet.

Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed. Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed. Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság - az ember, a Föld, a végtelenség hírnökeit.

Amikor az ember már nem veszi természetesnek a létét, hanem meglátja benne annak misztikusságát, ott kezdődik a gondolat.

Egy világnézet csak akkor bizonyul igaznak, ha a léthez és a világhoz fûződő viszonyunkat olyanná alakítja, amely aktív erkölcs vezette, mélyebb emberekké formál bennünket.

A mai ember egész életében olyan hatásoknak van kitéve, amelyek megrendítik a saját gondolkodásába vetett bizalmát. A szellemi függőségre ösztönzés, amelynek alá kell vetnie magát, megnyilvánul mindenben, amit hall, vagy olvas. (...) Ahol megszûnik az a meggyőződés, hogy az ember önálló gondolkodás útján jut el az igazsághoz, oda beférkőzik a szkepticizmus.

A bennszülött nem lusta, hanem szabad ember. Ezért sohasem más, mint alkalmi munkás.

A fájdalom a halálnál is szörnyûbb zsarnok.

Ha följegyeznénk valamennyiünk magatartását, cselekedeteit, ugyan miféle könyv állna össze belőle? Nem akadnának-e benne oldalak, amelyeket sietve át kellene lapozni?

Az őszinteség a szellemi élet alapja.

A modern ember valóban elveszítette önbizalmát. Magabiztos fellépése mögött szellemi nyugtalanság rejlik. Technikai készségei és anyagi hatalma ellenére szellemileg egyre inkább elsatnyul, mert nem használja fel gondolkodási képességét.

Minden igazi kultúra feltétele az egymásra kölcsönösen ható életigenlés és erkölcs.

Minden új igazság nyereséget jelent.

Az ember csak akkor erkölcsös, ha magát az életet tartja szentnek, a növényekét és az állatokét épp úgy, mint az emberét, és igyekszik a lehetőségekhez képest segítséget nyújtani minden szükséget szenvedő életnek.

A gondolkodó ember szükségét érzi annak, hogy ugyanolyan tisztelettel adózzék minden rajta kívül álló életakaratnak, mint a magáénak.

Az élet igenlése az a szellemi cselekedet, amely által az ember abbahagyja azt, hogy csak úgy éljen a világban, tisztelettel kezdi saját életének szentelni magát, hogy ezzel a valódi értékére emelje azt.

Az élet tisztelete által lelki kapcsolatba lépünk a világgal.

Az eszmék gondolatok. Amíg csak gondolatok, hatástalan a bennük rejlő erő, bármilyen nagy lelkesedés, bármilyen szilárd meggyőződés szülte is őket. Erejük csak akkor válik hatásossá, ha egy talpig igaz ember jelleme hozzájuk kötődik.