Ugrás a tartalomra
Egy világnézet csak akkor bizonyul igaznak, ha a léthez és a világhoz fûződő viszonyunkat olyanná alakítja, amely aktív erkölcs vezette, mélyebb emberekké formál bennünket.
Kapcsolódó idézetek
-
A világnézet, ha igazi, minden nép és foglalkozás embereit befogadja és értelmileg, érzelmileg kielégíti, hiszen éppen ezért világnézet. Nem úgy, hogy örökölt emberi mivoltunkból, színes vagy fehér bőrükből, és nem úgy, hogy eredeti természeti élményvilágukból kiforgatja őket, hanem magába fogadja, és kölcsönösen gazdagodnak vele.
-
A világnézetek csak azok, amit a nevük sugall: nézőpontok, nem maga a valóság. A valóság mindig bonyolultabb bármely eszmerendszernél. A világnézetek persze hatnak a valóságra, következményeik vannak a világra. De attól még továbbra is csak világnézetek maradnak.
Derrick Jensen
-
Erkölcsi értékeink, indulataink, szerelmeink semmivel sem lesznek kevésbé valóságosak amiatt, hogy a természet részét alkotják, hogy osztozunk rajtuk az állatvilággal, vagy hogy fajunk sok millió éves fejlődésével alakult ki, s ez a fejlődés határozta meg őket. Sőt még igazabbak emiatt: mert valóságos létezők - maga az összetett valóság, amelyből mi magunk is összetevődünk.
Carlo Rovelli
-
A fizikai világot csak akkor érthetjük meg igazán, ha megismerjük a lelki és szellemi alapjait, mint ahogy egy fénykép is csak akkor válik érthetővé és elevenné, ha a lefényképezett személlyel olyan kapcsolatba jutunk, hogy lelkét is megismerjük.
Rudolf Steiner
-
Ha az ember meglátja az igazságot, ha nem csupán hisz benne, hanem valóban átéli és megtapasztalja, hogy létezik élet a halál után, értéktelenné válik a szemében mindaz, amit addig értékesnek hitt, jelentéktelenné mindaz, amit fontosnak tartott. A tudáshoz, az igazsághoz vezető sötét, elrejtett ösvény fényes, kivilágított sugárúttá változik előtte. Ha a valóság kiderül, vége lesz az általunk ismert világnak.
Dean Ray Koontz
-
Csak akkor teljesedünk ki és élünk igazán, ha valami olyasmit csinálunk, amelyről tudjuk, hogy jobbá fogja tenni mások életét.
Brian Tracy
-
A világot olyannak látjuk, amilyennek gondoljuk, sőt amilyennek tudat alatt hisszük. Ha környező világunkon változtatni szeretnénk, akkor elsősorban saját magunkon kell változtatnunk.
Balogh Béla
-
Amíg tanulunk és fejlődünk, csak olyan döntéseket hozhatunk, melyek közelebb visznek egy jobb sorshoz. Minden, amit múltban tettünk, azzá a bölcsebb, erősebb, jobb emberré tett minket, akik most vagyunk.
-
Ahhoz, hogy valamit jól ismerjünk, tisztában kell lenni a korlátaival. Csak akkor mutatkozik meg a dolgok valódi természete, ha a tûréshatáraikon túlra feszítjük őket.
Frank Herbert
-
Ha valami fontosra rájövünk, valamire, ami igaz, és annak kinyitjuk magunkat, az azonnal megváltoztatja az életünket. Az ember attól kezdve nem élhet úgy, mint ahogy addig élt.
Feldmár András