Albius Tibullus

A remény fût, egyre hitet: "Holnap jobb lesz, egész bizonyos!"

Ajándékkal minden szerelem megnyerhető.

Más nő karjai közt, idegen nyoszolyán sosem alszom, nem csábít soha már új szerelemre leány! Csak te szeress engem! nézd, néha bejárom a várost s téged látlak csak szépnek a szépei közt.

Míg csak a sorsunk engedi, éljünk víg szerelemben: jön feketén a Halál, jön letakarva fejét, csúszva jön a tunya kor - s hogyan illik a vágy az öreghez?

Nem vág egybe az ősz haj s a bolond csacsogás.

Minden bûn a kövér aranyé, hisz háboru sem volt, míg suta bikkfa-kupák álltak az asztalokon.

Hagyjatok el, Múzsák! Nem ad írt dal a bús szeretőnek.

Sárgálló aranyát más gyûjtse-növelje halomba, s üljön ezer holdján croesusi kincsei közt, szomszéd ellenség rohamát rettegve szünetlen, míg szelíd álmait a kürt szava kergeti el: énnekem egyszerû élet a vágyam, halk, nyugodalmas, csak kis tûzhelyemen égjen örökre a láng.

Õrültség a halált harcokkal hívni-idézni! Úgyis jő: a sunyi talp konokul közeleg.

Ó, az a boldog, irigyleni méltó, kit gyerekek közt ér el a lassú öregkor kicsi háza ölén! Békén ballag a birka nyomán, fia a barival jár - fürdőt is melegít este a hû feleség, Így öregedjem meg, fáradt fejem álljon ezüstben, szapora ajkaimon sorra peregjen a múlt.

Ünnep lelke a bor: nem szégyen ilyenkor elázni s tántorgó lábbal csetleni-botlani csak.

Jaj, mért kell éreznem e szörnyû kínt a szívemben? Bár lennék inkább bérc havasok csucsain, állnék bár, kőszirt, őrült viharok szele táncán, tenger üveg-habján törve, akár a hajók! Hisz keserû a napom, s keserûbbek az éjjeli árnyak, minden perc itala, mint epe, oly keserû.

Béke porodra! Alvó csontod a föld terhe ne nyomja nagyon!

Vaskebelû volt az, ki legelsőnek ragadott el ifjat lányka elől, ifjú elől szeretőt. Szintúgy kőszivû volt, ki ilyen nagy bánatot eltûrt, és még élni tudott, kedvese bár odalett.

Már semmit sem írok titkos táblákra ezentúl, hadd tudják: szeretem, s büszke vagyok, ha szeret! Boldogság ez a bûn; a szemérem lenne ma vétek, egymáshoz méltó két szerető szeret itt!

Ne szeress, ne legyen rám gondja szívednek, mely még pár nap előtt híven epedt szívemért, hogyha egész fiatalságom ezer ostobasága jobban bánt valaha, mint az a tegnapi egy bánt: hogy csóktalan elmentem tőled haragomban, és letagadta magát ajkamon a szerelem.

Boldogan elfutnék veled én egy sûrü vadonba, hol soha ember még nem taposott utakat. Mert te a búban öröm s ragyogás vagy az éji sötétben, társ a magányban, csönd, s gondok után pihenés.

Az életet a hiszékeny remény táplálja, és azt hajtogatja, hogy holnap jobb lesz.