Alexander Sutherland Neill

A Bibliában ez áll: "A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme." Pedig sokkal gyakrabban a pszichológiai rendellenességek kezdete. Mert egy gyerekbe bármilyen módon ültetnek félelmet, az mindenképpen ártalmas.

Nincs hitványabb istengyalázás, mint az, amikor a különféle egyházak azt állítják a háború közben, hogy a Mindenható az oldalukon áll. Isten nem hiheti, hogy mindkét oldalnak igaza van. Isten nem lehet egyszerre a Szeretet és a gáztámadás patrónusa.

Az isten eszméje a kultúrával együtt változik: egy pásztornépnél békés időkben az Isten a Jólelkû Pásztor volt, háborús időkben a Csata Istene, mikor pedig virágzott a kereskedelem, akkor az Igazság Istene, aki az egyenlőséget és a kegyelmet porciózta a mérlegen. Ma, a gép kreativitás korában, az Isten H. G. Wells "Nagy Hiányzója", mert egy olyan emberiségnek, amelyik képes saját atombombákat gyártani, nincs szüksége kreatív istenre.

A vallások semmivel sem inkább örök érvényûek, mint a nemzetek. Egy vallásnak - bármelyiknek - van születése, ifjúkora, öregkora és halála.

Az ember nem az által tanul meg élni, hogy mások életét hallgatja, hanem hogy a saját életét éli.

Az otthoni szigorú fegyelem mindig az önutálat kivetítése. A felnőtt egész életében küzdött, hogy tökéletes legyen, szánalmas kudarcot vallott, s a tökélyt most a gyerekeiben akarja megvalósítani.

Elsősorban azért nehéz őszintének lennünk a gyerekekkel, mert sokszor magunknak is képtelenek vagyunk igazat mondani. Hazudunk magunknak, hazudunk a szomszédainknak. Minden önéletrajz egy hazugság. Azért hazudunk, mert arra tanítottak minket, hogy elérhetetlen erkölcsi elvárásoknak feleljünk meg. (...) Ebből következően egész oktatási rendszerünk is tele van hazugsággal. Az iskolák továbbadják azt a hazugságot, hogy az engedelmeskedés és a szorgalom erények, s hogy a történelem- és a francia nyelvtudás mûveltséget jelent.

Ha a gyermek hazudik, akkor vagy fél, vagy utánoz. Hazug szülőknek hazug gyerekeik vannak. Ha azt akarjuk, hogy a gyerekünk elmondja nekünk az igazat, ne hazudjunk neki.

Minden emberi lény számára létszükséglet az önmagával való elégedettség.

A pokoltól, vagy a rendőrtől, vagy a büntetéstől való félelmen alapuló jóság távolról sem jóság, az csupán gyávaság. A jutalom, vagy a dicséret, vagy a menny reményében gyakorolt jóság pedig megvesztegetésen alapszik.

Hős az, aki a félelmét pozitív energiává tudja változtatni. A hős meglovagolja a félelmét. Egy katonának a legkínzóbb félelme, hogy félni fog.

Rengeteg mindentől félünk: a szegénységtől, a nevetségességtől, a szellemektől, a betörőktől, a balesetektől, a közvéleménytől, a betegségtől és a haláltól. Egy ember élete a félelmeinek története.

A kikényszerített tiszteletben mindig félelem van.

A kisgyerekeknek nagyobb szükségük van a szeretetre, mint amennyire ők maguk szeretnek.

Szokásos érv a gyerekek szabadsága ellen a következő: "Az élet kemény, és a gyerekeket úgy kell felnevelnünk, hogy megbirkózzanak vele. (...)" Azok, akik ellenzik a gyerekek szabadságát, és az iménti érvelést használják, nem veszik észre, hogy megalapozatlan, bizonyíték nélküli feltételezéssel élnek - azzal, hogy egy gyerek nem nő és nem fejlődik, hacsak nem kényszerítik rá.

A fegyelmezett otthonokban a gyerekeknek nincsenek jogaik. Az elkényeztetett otthonokban mindenhez van joguk. Márpedig a jó otthon az, ahol szülőknek és gyerekeknek egyenlő jogaik vannak. És ugyanez vonatkozik az iskolára is.

Jó, ha az ember kellő humorral viseltet saját fontosságát avagy jelentéktelenségét illetően.

Az alkotó emberek megtanulják, amit meg akarnak tanulni, hogy rendelkezzenek az eredetiségükhöz és zsenialitásukhoz szükséges eszközökkel. Nem tudhatjuk, mennyi kreativitást öl meg az iskola a tanulást előtérbe helyező tantermekben.

Nem kényszeríthetjük rá a gyerekeket arra, hogy zenét vagy bármi mást tanuljanak anélkül, hogy bizonyos fokig akarat nélküli felnőttekké változtatnánk át őket. Olyanokká formáljuk őket, akikre ennek a társadalomnak szüksége van: akik elfogadják a status quót, engedelmesen ücsörögnek a sivár irodaasztalok mellett, nap mint nap felszállnak a fél kilences HÉV-re - röviden szólva, egy olyan társadalomnak, amelyet az ijedt kisember - a halálra rémült konformista - hordoz ütött-kopott vállán.

A gyereknek az a dolga, hogy a saját életét élje - nem pedig azt az életet, amit aggódó szülei szerint kellene élnie, sem pedig azt, ami megfelel az oktató céljainak, aki azt gondolja, hogy ő tudja a legjobban, mi kell a gyereknek. Ha a szülők állandóan beleavatkoznak a gyerek életébe és folyton irányítják, csak robotokat nevelnek.