Alexandra Bracken

A sebeinket nem mindig a bőrünkön viseljük: vannak sérülések, amelyek mélyen a bőr alatt vannak, senki nem látja őket, és akkor is fájnak, ha a boldogság álarcát viseljük magunkon, ha igyekszünk meggyőzni másokat, hogy teljesen jól vagyunk.

Bizonyos dolgok túlmutatnak a szavakon, bizonyos dolgokat nem lehet leírni.

Egy dörzsölt üzletasszony kihasználja mások mohóságát, egy bölcs öregasszony azonban önmagában is felismeri ugyanezt.

Ugyan, ki dönti el, mi a békésebb vagy jobb? Ami áldás a világ egyik felének, az átok a másiknak. Véget vethetsz egy háborúnak, ám ugyanezzel akaratodon kívül elvetheted egy másik csíráit.

Bele kell törődnünk, hogy nem lehet a miénk, amit és akit nem nekünk szánt a sors; hogy nem uralhatunk minden helyzetet, és nem csaphatjuk be a halált.

Félelmetes fenevad a rettegés; mindent felemészt, ami elé kerül: hitet, reményt, várakozást.

A világ soha sem olyan egyszerû, mint amilyennek hitetni akarja magát. A kemény külső néha lágy belsőt takar, a választott család fontosabb is lehet, mint a vér szerinti... és a legbiztonságosabb helyből is válhat csapda.

Inkább legyek az a bolond, aki reméli a változást, és dolgozik érte, mint a cinikus, aki semmit nem tesz, és nevet, amikor kételyei beigazolódnak.

Erő van a hangotokban: sose féljetek használni, és kérni, amit megérdemeltek, harcolni mások jogaiért és azért is, amiben hisztek.

Az életben az a legkegyetlenebb dolog, hogy egyszerûen csak megy, folyik, megállíthatatlanul: a nap felkel, a gravitáció a földön tartja az ember lábát, a virágok kinyitják szirmaikat az ég felé. Az ember szava gyásszal, fájdalommal, haraggal kiált, de az ég a leglélegzetelállítóbb, ibolyakékből halvány rózsaszínbe átmenő napfelkeltét képes elénk tárni.

Nem az visz előre, ha két rossz közül a kevésbé rosszat választjuk, hanem az, ha a lehetőségek között navigálunk. Az, ha utat vágunk magunknak.

Néha sötétség is lakozik az emberben, és van, hogy az győz.

Semmi sem változik, ha az ember nem vállal kockázatot.

Mi értelme olyan emberrel lenni, aki nem hisz bennem, amikor vannak olyanok, akik igen?

Mindenkiben van valami, ami az egy adott helyre vonatkozó emlékekre van hangolva. Az erős érzelmek, különösen a rémület és az elkeseredés olyan lenyomatot hagy egy adott helyen, amely visszhangzik mindazokban, akik olyan balszerencsések, hogy belépnek ugyanerre a helyre.

Nincs annál gyötrelmesebb érzés, mint amikor az ember mondana valamit, valami fontosat, de nem tudja, hogyan öntse szavakba. Ha átélt valamit, de nem képes kiadni magából, és ez belülről mardossa.

Ez a veszélyes az álmokban... az, hogy az ember olyan gyorsan beléjük tud keveredni.

Minden vég valaminek a kezdete. Tény, hogy nem kaphatjuk vissza, ami a miénk volt, de lezárhatjuk magunkban a múltat. Új életet kezdhetünk.

Ezer jelből észre lehet venni, ha valaki hazudik. Nem kell hozzá különleges képesség, nem kell az agyukba látni, hogy felfogjuk a bizonytalanság és a feszengés apró jeleit. Általában csak annyit kell tenni, hogy nézzük a másikat. Ha beszélgetés közben balra pillantanak, ha túl sok részletet említenek egy történetben, ha kérdésre kérdéssel válaszolnak, azt jelenti, hogy nem mondanak igazat.

Felnőttekkel jobb, ha nem beszélget az ember. A felnőttek hajlamosak egy dolgot hallani, és másként értelmezni, mint amit hallottak.