Alexandre Dumas (ifj.)

Olyan a női szív, mint az a bizonyos játékdoboz: amikor az ember kinyitja, mindenfajta ördög ugrik ki belőle.

A zsenialitásnak megvannak a maga határai, a hülyeség azonban nincsen korlátok közé szorítva.

Csak az teremthet alakokat, aki már hosszan tanulmányozta az embereket, éppen úgy, mint ahogy idegen nyelvet sem beszélhetünk addig, amíg alaposan meg nem tanultuk.

Sokszor gyerekségek okozzák legnagyobb örömünket, és nagyon gonosz dolog semmivé tenni az ilyen örömöt.

A házasság gondjai olyan súlyosak, hogy csak ketten tudják elviselni - sokszor pedig csak hárman.

Minden a kevésben rejlik. A gyermek kicsiny, és már magába zárja az embert, szûk az agy, mégis abban ütnek tanyát a nagy gondolatok, és mindössze kis pont a szem, mégis mérföldeket ölel át egy pillantással.

Az asszonyok a szerelemnek két módját ismerik, amelyek egyébként egymásból is fakadhatnak. Vagy szívükkel szeretnek, vagy pedig érzékeikkel. Gyakran a nő csak azért választ kedvest, mert érzékeinek engedelmeskedik, és csak később, váratlanul ismerkedik meg a nem testi szerelem misztériumaival, amikor azután már csak a szíve által él.

Vannak emberek, akik tönkretehetnék magukat anélkül, hogy bármit is kapnának tőlünk, s vannak mások, akik egy bokréta fejében megkapnak bennünket. Szívünknek szeszélyei vannak. Ez egyetlen szórakozásunk és egyetlen mentségünk.

Ha egy hónapig így szeretjük egymást, mint ez éjszakán, testben-lélekben holtakká váltunk volna.

Csodálkoztam, hogy mások élete tovább folyik, s nem áll meg az én boldogtalanságom miatt.

Mennyire elfeledkezik minden egyébről az, aki tüzesen, egész lelkéből szeret, s akit viszont szeretnek! Mindenki, aki nem a szeretett nő, mintha haszontalan lény volna a teremtésben.

Van-e egyáltalán határa az ember vágyának, ha olyan gyorsan kielégítve, mint az enyém, ismét egekbe sóvárog?

A türelmetlenül várt válaszok mindig olyankor érkeznek, ha az ember nincs otthon.

Gondolataim szanaszét kószáltak, s leszaggattak minden reményvirágot, mellyel útjukon találkoztak.

Az a mû, amelyet elolvasnak: él, az a mû, amelyet másodszor is elolvasnak: megmarad.

A politikusok olyanok, mint az utcaöntözők, akik sarat tudnak csinálni, ha süt a nap, de nem tudnak napsütést csinálni, amikor sár van.