Alexandre Dumas

Olykor eleget szenvedünk ahhoz, hogy jogunk legyen soha azt nem mondani: - Nagyon-nagyon boldog vagyok.

A nők olyanok, mint azok a virágok, amelyeket a véletlen az árnyékban sarjasztott ki a földből; folyvást a fény felé törnek, üde és illatos szirmaikat a napon bontják ki, mely aztán elhervasztja, elemészti őket.

A gyûlölség vak, a harag nem ismer mértéket, és aki bosszút akar állni, könnyen ihatja ki maga is a keserû poharat.

A halál a vérpad első lépcsőjén lerántja azt az álarcot, amelyet az ember egész életén át viselt, és kibukkan az ember igazi arca.

Az életben csak egyetlen komoly gondolat van: a halál. Nos, nem érdekes-e tanulmányozni, hány módon távozhat el a lélek a testből, és hogy az egyes emberek jellemük, vérmérsékletük, sőt országuk szokásai szerint miképpen teszik meg azt a végső utat, amely a létből a nemlétbe vezet? Annyit mondhatok: minél több embert látunk meghalni, annál könnyebben nyugszunk bele a halál gondolatába. Nézetem szerint a halál egyébként is csak testi büntetés, de nem valódi bûnhődés.

Amikor valaki olyan várost mutat meg barátjának, amelyet maga már jól ismer, valahogy olyanformán dicsekszik, mintha azt az asszonyt mutatná meg, aki valamikor a kedvese volt.

A boldogtalanság és a boldogság a falak titka. Fülük van ugyan a falaknak, de nyelvük nincs.

Akármilyen jószívû is az ember, egy idő múlva nem látogatja meg azokat, akik elszomorítják.

A fiatalság joga hinni és remélni. De az öregek tisztábban látják a halált.

A rossz gondolat szülőanyja rendszerint elferdült lelki alkat, mert az ember természeténél fogva borzad a bûntől. A civilizáció azonban adott nekünk ínséget, bûnöket, mesterséges vágyakat, amelyek olykor arra kényszerítenek, hogy elfojtsuk jó ösztöneinket, és rosszra vezetnek bennünket. Innen származik ez az alapelv: "Ha rá akarsz találni a bûnösre, keresd meg előbb azt, aki hasznát látta volna az elkövetett bûnnek."

Isten úgy akarta, hogy az ember tekintete legyen az egyetlen dolog, amit nem tud elrejteni.

A pénz olyan, mint a nő, akkor érzi leginkább az ember, hogy szerette és mily mértékben szerette, midőn elfordul tőle.