Ugrás a tartalomra
Isten úgy akarta, hogy az ember tekintete legyen az egyetlen dolog, amit nem tud elrejteni.
Kapcsolódó idézetek
-
Amit Isten el akart mondani az emberiségnek, azt mind odatette az orra elé, hogy észrevegye.
Paulo Coelho
-
Ami Istenből látható, elég nekem ahhoz, hogy higgyem azt is, ami láthatatlan.
Aquinói Szent Tamás
-
Az ember szemében az van, amit majd látni fog, nem pedig az, amit már látott.
Alessandro Baricco
-
A szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa.
Gárdonyi Géza
-
Az emberek arra vágynak leginkább, hogy tiszta szívvel tudjanak az égre nézni.
-
Az ember a lelki szemével lát igazán.
Agatha Christie
-
Csak Isten van abban a helyzetben, hogy bárkit lenézhessen.
H. Jackson Brown
-
Nézni nézhet mindenki, de látni csak az láthat, akit az Isteni gondviselés ezzel a képességgel különösen megáldott. És ezek a különös képességgel megáldott emberek vannak hivatva az ember mûvelődéstörténelmét gyarapítani.
Csontváry Kosztka Tivadar
-
Nem kell ahhoz szem, hogy lássa az ember, ami az övé.
Márai Sándor
-
Aki el akar érni valamit, annak a célra kell szegeznie a tekintetét, nem az akadályokra.
Gyökössy Endre