Alphonse de Lamartine

Talán lobbanna még sugár, amely hitetlen jövőmben a reményt életre gyújtaná; s dobog talán egy szív, amely a tömkelegben megértené a szivem, s visszhangot adna rá.

Eljön az idő, amikor az emberek az állat húsától éppúgy irtózni fognak, mint most az emberhústól.

Azért szeretni, hogy szeressenek, emberi dolog, de aki magáért a szeretetért szeret, angyallal ér fel.

Egy lelkiismeret Isten nélkül olyan, mint egy törvényszék bíró nélkül.

Néha csak egyvalaki hiányzik, mégis az egész világ néptelennek tûnik.

Búcsú! dadog e szó az ajkon, könnyben ázva, s kegyetlen félbevág szerelmet, örömöt, benne szívig hasít üdvünknek távozása, szó, mit el nem takar, csak ami már örök.

Így tehát, mindig új partok felé csatázván, mert éjünk örök, és út nincs visszafele, horgonyt nem vethetünk az idő óceánján egyetlen napra se?

A könyvtár - mesterséges Éden.