Ambrozovics Dezső

Úgy szeretnék szállni, sebes, könnyü szárnyon Messze túl a rózsás, fénylő szemhatáron, Túl az égen úszó felhők habos hátán, A nagy végtelenbe, ahol tán meglátnám... Csillagok járását, Szerelem forrását!

Elszorul a szívem, A mikor azt látom, Hogy az, ki olyan volt, Mint egy tündérálom, Elfonnyad, megfakul Mint a letört rózsa, A szirmait elhullatja. Szerteszéjjel szórja!

Szertebolygó árnyak vagyunk, Mind, kik itt a földön élünk, És a sorsnak vad szeszélye Gúnyolódva játszik vélünk.

Majd ha egykor alkonytájban Az utunkra visszanézünk, És a sárga lomb közt járva Azt kérdezzük, el mit értünk? Akkor látjuk, hogy meddő volt Minden álmunk, küszködésünk, S csak a sorsunk vad szeszélye Játszott gúnyolódva vélünk!