Ambrus Attila

Az élet már csak ilyen. Folyamatos harc a túlélésért, a fennmaradásért, életben maradásért. A gazdagságért.

Nem érdekel a papok által bemutatott hókuszpókusz, nem hat meg a szentbeszéd, és nem hiszek az Úr igéjében. Magamban hiszek.

Hülye szó ez a boldogság. Megfoghatatlan kifejezés. Mert vannak másodpercek, percek, sőt órák, talán napok is, amikor az ember úgy érzi, valóban elégedett. Hogy van értelme mindannak, amit csinál, hogy van kedve élni, másnap felkelni, terveket szőni, álmokat kergetni. Aztán jön egy esős, borongós szerda, egy behavazott, szürke csütörtök, és máris szertefoszlik minden. Minden vágy.

A börtönben az alkotói (...) az egyetlen szabadság.

Annál jobb érzés nincs, mint amikor egy jó kis szalonnasütés után lefekszem a mohára és hallgatom a vadon morajlását. Ez olyan muzsika, amit nem lehet leírni, ezt hallani kell és érezni, ahogy a fenyves éli az életét, az állatok hangját, a neszeket, amit nem lehet megfejteni (...). Mindenkinek ajánlom, aki szereti a természetet.

A földön nincs igazság, mert mindenkinek mást jelent ez a szó. Hiába keressük az igazunkat, sosem találjuk meg.

Ahhoz, hogy egy nő megcsaljon, előtte történni kell egy-két dolognak: ha a barátnőm megkap mindent, szeretetet, egy kis odafigyelést, tiszteletet, kedvességet, toleranciát, akkor ez nem így alakul.

Tökéletes bûntény nincs, mindig ott van az a banánhéj, amire előbb vagy utóbb mindenki rálép. Ha az ember a rossz oldalra áll, mindennel számolnia kell. Benne van a pakliban a siker, a kudarc, börtön és a halál is.

Hosszú távon nem éri meg bankrablónak lenni. Én is megpróbáltam abbahagyni. Minden rablás után azt mondtam: ez az utolsó, többet nem csinálom, de ebben a világban nincs utolsó... Talán csak akkor, ha a csuklón kattan a bilincs, és következik a számadás órája.

A legfontosabb cél, hogy önmagunk gyarlóságait, hibáit legyőzzük, és tükörbe nézzünk. Először magunkat kell elfogadni, mert ha magunkat nem tudjuk elfogadni, akkor a világot, meg a barátunkat, a feleségünket, a gyerekünket hogyan tudnánk?

Erdélyben senki nem járt pszichológushoz. Kiment az ember a földre, kapált nyolc órán keresztül, és nem volt szükség pszichológusra. Nem azt mondom, hogy mindenkinek kell fizikai munkát végeznie, de ha az ember elmegy, és elfárad a munkában, akkor nincs neki szüksége pszichológusra.

Ha van egy rangod, van egy öltözéked, az még nem jogosít fel arra, hogy visszaélj a hatalmaddal. A hatalommal élni kell, és nem visszaélni.

A patakon akkor kell átmenni, amikor odaérünk a patakhoz.

A világ legnehezebb dolga önmagunkat elfogadni.