Annál jobb érzés nincs, mint amikor egy jó kis szalonnasütés után lefekszem a mohára és hallgatom a vadon morajlását. Ez olyan muzsika, amit nem lehet leírni, ezt hallani kell és érezni, ahogy a fenyves éli az életét, az állatok hangját, a neszeket, amit nem lehet megfejteni (...). Mindenkinek ajánlom, aki szereti a természetet.

Kapcsolódó idézetek

1. A természetben lenni annyi, mint a váltakozó évszakokra hangolódni és a minket körülvevő világból a legjobbat megkapni. A bársonyos szirmok tapintását, a sima fûszál nyikorgó hangját, a pitypangszöszök légies táncát. Jelen lenni és létezni, soha semmit nem elmulasztani.
2. Belefigyelek a némaságba. Olyan ez nekem, mint gyermekkorom tengeri kagylóinak súgása. Zöld lomb és barna avar, nedvesség, csend. A természettől egységbe kovácsolt környező vad világban bogarak, rovarok kapaszkodnak, kúsznak számomra ismeretlen céljaik felé. Szeretek így nézelődni, elmélkedni, érezni a vadon szívverését, hallgatni a csend valóságos szimfóniáját. Erdő iránti szerelmem írja ehhez a kottákat. Olvasni, átérezni, most még csak én tudom.
3. Imádom a természet csendjét. Ez nem némaság, hanem maga az eleven nyugalom, aminek megvan a sajátos zenéje. És ez csodálatos. Élvezem a természet közelségét. Persze az is öröm, amikor kifogok egy halat, elejtek egy vadat. De nem a zsákmányszerzés motivál, hanem a természetben való jelenlét. Az az élmény, hogy ennek a világnak én is része vagyok. Tudok örülni egy tenyérnyi jászkeszegnek is, amit nyilván vissza kell dobni. És lehet hogy egész nap nem sütöm el a puskám, de ha már öt szarvasbikát látok együtt, nekem az is elég trófea.
4. A halál olyan gyönyörû lehet. Feküdni a puha, barna földben, s hallgatni a csöndet, míg a fûszálak hajladoznak a szélben az ember feje fölött. Ott nincs sem tegnap, sem holnap. Az ember elfelejti az időt, megbocsát az életnek, és békében nyugszik. Oscar Wilde
5. Jó, ha gondolkodás nélkül bele tudunk nyugodni abba, hogy minden, ami szép, érettünk van s velünk talán véget is ér. Sem a hajnalnak, sem az alkonyatnak nem ártunk vele, ha színét s hangulatát magunkénak tudjuk. Utasok vagyunk, de ez csak akkor jusson az eszünkbe, ha nehéz percek s fekete órák szakadnak reánk. Ha szelíd tájaink színeit viharok borzolják, ködök takarják, szelek temetik. Ha csúnya és nehéz helyekre jutunk, hol a tulajdonérzés ezer terhével átvergődni nem is lehetséges. Ilyenkor jó a halálra gondolni, úgy messziről, mint egy kicsit furcsa, kicsit szomorú, de kényelmes és megnyugtató útitervre. S nézni a világot, ahogy az állatok nézik. Az őzek, a szarvasok, meg a medvék. Mint valami szép idegen holmit, amelyik mellett elmegy az ember, s miközben átvált egyik sûrûből a másikba, elgyönyörködik abban, ami gyönyörködni való. Wass Albert
6. - Ha most valami jót kellene kívánni (...), a tengerparton szeretnék a homokban feküdni, a napon, melegen és a kék eget nézni... Vette maga észre, hogy a napsütésnek milyen hangja van? Valami finom, ahogy a levegőt rezegteti és valami finom kis illata?... Nem lehet kielemezni, hol kezdődik a fény, a hang, az illat, csak a hatásán érzik, hogy rabul ejt. Tökéletes mámor. Az ember testetlen lesz és szállani kezd. Újra elsimította a haját: - De hát az ember nem adhatja magát végképpen oda a hangulatoknak... itt az élet és az egész mást kíván, nem álmodozást, hanem cselekvést, figyelmet, számítást... szóval minden mást, mint ami én vagyok. Móricz Zsigmond
7. Turista az, akinek gyönyörûség a kilátás, akinek barátja a csend, és akinek élmény a vihar. Megáll a réteken, megbámulja a virágok pompáját, nyitott szívvel hallgatja a madarak vidám beszédét, csendes bámulattal áll meg a hatalmas fenyők alatt és áhítattal néz a magasba szökő sziklabércre. Nem esik kétségbe, ha megered a zápor, nem ijed meg a keményre fagyott úttól, nem riasztja vissza a sár és nem rémíti meg az éjszaka. A természet csak szép tud lenni!
8. Szirten tûnődni ár s dagály felett, Kószálni erdők árnyas, mély során, Hol más világ csodái rejlenek, S halandó láb nem is járt még talán, Felkúszni bérc járatlan oldalán, Hol a vadonnak vadja csörtet, és Lenézni habzó vízesésre, lám: Ez nem magány, - a Természet mesés Országával való meghitt beszélgetés. George Gordon Noel Byron
9. Mégis azt mondom neked, sétálj a nap fényében, a felhők alatt, a holdas éjszakákon. Amit ott érzel, az ugyan nem mérhető, de boldoggá tesz.
10. Egyszer a sivatagban voltam a semmi közepén, az isten háta mögött. Csak én, a homok és a csend; de ha tudod, mit kell hallanod, akkor nincs csend, olyan zenét hallottam, amilyet még soha a csendben.