Amy Edmondson

Zavarba jövünk a saját kudarcunktól, de gyorsan kiszagoljuk másokét. Tagadunk, szépítgetünk, és gyorsan továbblépünk - esetleg a körülményeket vagy másokat hibáztatunk. Már a gyerekek megtanulják, hogyan lehet kicselezni, hogy őket okolják - a másikra mutogatnak. Idővel ez lesz a megszokott megoldás. Ami ennél is rosszabb, az ebből következő indíttatás, hogy kerüljük az ambiciózusabb célokat és nagyobb kihívásokat, amelyekkel kudarcot vallhatunk. Ezzel számos lehetőséget veszítünk el a tanulásra és megújulásra.

A kudarcok nem egyformák. Egyesekről azonnal kimondhatjuk, hogy rosszak. Szerencsére ezek nagy része megelőzhető. Mások viszont valóban jófélék. Fontos felfedezésekkel járnak, javítanak az életminőségünkön és a világunkon.

A jó kudarc az, ami olyan értékes új információval jár, amelyhez semmilyen más módon nem juthattunk volna hozzá.

Minden kudarc lehetőség a tanulásra és a korrekcióra.

A tévedésekkel kapcsolatban (...) a legfontosabb az, hogy nem szándékosak - ha büntetéssel reagálunk rájuk, az általában visszaüt. Az emberek elbátortalanodnak, nem ismerik be, ha tévednek, azaz megnövekszik a megelőzhető alapvető kudarc kockázata.

Esendőségünkben is bölcsebbek és egészségesebbek leszünk, ha őszintén érdekel minket, mi mivel járultunk hozzá egy kudarchoz.

A jó bocsánatkérés szinte mágikus erőket mozgat meg, és helyrehozza a kudarctól roncsolódott kapcsolatokat.