Zavarba jövünk a saját kudarcunktól, de gyorsan kiszagoljuk másokét. Tagadunk, szépítgetünk, és gyorsan továbblépünk - esetleg a körülményeket vagy másokat hibáztatunk. Már a gyerekek megtanulják, hogyan lehet kicselezni, hogy őket okolják - a másikra mutogatnak. Idővel ez lesz a megszokott megoldás. Ami ennél is rosszabb, az ebből következő indíttatás, hogy kerüljük az ambiciózusabb célokat és nagyobb kihívásokat, amelyekkel kudarcot vallhatunk. Ezzel számos lehetőséget veszítünk el a tanulásra és megújulásra.

Kapcsolódó idézetek

1. Azért hazudunk az arcunkkal, mert gyerekkorunk óta erre tanítanak minket. (...) "Próbálj meg mosolyogni, hisz mégiscsak az unokatestvéredék jönnek vendégségbe!" - hangzik el nemegyszer, és mi megtanulunk mosolyt erőltetni magunkra. A szüleink és a társadalom lényegében azt sugallja, hogy rejtőzzünk el, csaljunk és hazudjunk arcunkkal a társadalmi harmónia fenntartása érdekében. Joe Navarro
2. Hozzászoktunk a rosszhoz. A rossz megerősít saját felsőbbrendûségünkben, vigaszt nyújt gyengeségeinkre. Olyan meghitt kapcsolatba kerülünk vele, hogy már a jó lesz az, ami zavarba ejt, s amit nyomban meg is próbálunk ellenkező előjellel rosszra változtatni, jól ismert negatív mintáinkhoz igazítani.
3. Az első, amit megtanulunk, a kommunikáció. S az idő múlásával bizonyos értelemben egyre jobban csináljuk. Furcsamód azonban, ahogy felnövünk, kezdődnek a zavarok. Néha csak a szavak hiányoznak, vagy elfelejt az ember valamit. Máskor zavarba jön, a kínos helyzet beléfojtja a szót. Minél több szót ismerünk, annál nehezebb megfelelően használnunk őket.
4. A kisgyerek számára a kudarc még természetes része az életnek: elesik és újra feláll, gyakorol, amíg meg nem tanul átfordulni, kúszni, mászni, járni. Számára ez nem kudarc, hanem a tanulás természetes része, gyakorlás. Az azonban, hogy később hogyan viseli, ha valami nem sikerül, hogy kudarcként éli-e meg, azon múlik, tőlünk mit lát. Dühöngünk, ha valami nem megy? Káromkodunk? Egy halk cifra odamondás után magunkba fojtjuk? Rámondjuk, hogy "mert nekem soha nem sikerül semmi"? Fogat összeszorítva erőltetjük? Elvárjuk, hogy elsőre menjen? Lebeszéljük-e egy-egy ötletéről, mert "úgyse menne"? Mi, szülők, merünk-e kísérletezni az élet dolgaiban? A konyhában? A munkában? A kapcsolatainkban? Merünk-e elesésből újra felállni? Merünk-e tanulni? Hagyjuk-e, hogy a gyermekünk így tegyen? Vida Ágnes
5. Gyerekkorunkban megtanuljuk, hogy ha sírunk, dédelgetnek, ha szomorúak vagyunk, megvigasztalnak minket. Ha a mosolyunkkal nem érünk célt, a könnyeinkkel bizonyára sikerül. Paulo Coelho
6. Sajnos a megszégyenítő nevelés kitörölhetetlenül része a kultúránknak. Generációk nőttek fel úgy, hogy kínos volt kimondani a legalapvetőbb emberi érzéseket is. Ennek köszönhetően mindenki jól megtanulta letagadni a problémákat. És aki úgy nő fel, hogy nem vállalhatja azt, amit megél, ami végbemegy benne, az egy idő után nemcsak kifelé rejti el az érzelmeit, de saját maga elől is eltitkolja azokat. Az évtizedeken át tartó önbecsapás pedig az önismeret teljes hiányához vezet, ami miatt rendkívüli módon megnehezíti az ember dolgát, ha végül mégis megpróbál leásni az elrejtett traumákhoz.
7. Tenni valamit, bármit, azt nehéz. Sokkal könnyebb hibáztatni a szülőket, a kormányt, a tanárt. De ha még sikerül is bûnbaknak kikiáltani valakit, attól a problémák nem fognak megoldódni.
8. Az emberek hízelegnek nekem, amíg nem kellemetlenkedem nekik. De ha olyan célokat próbálok szolgálni, amelyek nekik kellemetlenek, úgy érdekeik védelmében azonnal szitkozódásra és rágalmazásra térnek át. A részvétlenek pedig többségükben gyávaságukba bújnak. Albert Einstein
9. Olyan rengeteg szabály van ezen a világon, ezért kell még gyerekkorunkban megtanulni őket. Világosan megmondják nekünk, hogy ne beszéljünk csúnyán, hogy a vizsgákon tilos csalni, és hogy nem szép dolog hazudni a barátainknak, hogy olyan férfi után sóvárogni, aki nem a miénk, bûn, és az olyant megcsalni, aki a miénk, szintén. Szabályok közt cseperedünk fel, és felnőttként mégis megszegjük őket, tökéletesen megfeledkezve arról, hogyha valaki rajtakap minket, akkor jön a büntetés.
10. Gyerekként azt tanultuk, legyünk jók, osszuk meg a játékainkat, együk meg a zöldséget, és ha nem tudunk kedveset mondani, ne szóljunk egy szót se. De ha minduntalan elharapjuk a nyelvünket, egyre kevésbé fogjuk ismerni egymást. És, hogy kíméljük mások érzelmeit, eltitkoljuk a magunkét. És ha eltitkolod az érzelmeidet, előbb-utóbb megbánod. Ha őszinte vagy, nem te leszel a legnépszerûbb az "iskolában", de tisztelet fog övezni.