Szerző

Andrew Matthews

Próbáld ki: egy héten át ne ítélkezz senki és semmi felett! Amikor legközelebb találkozol valakivel, aki sokat beszél, költekezik, folyton panaszkodik vagy nem dolgozik, akkor mondd halkan magadnak: "Teret engedek neked arra, hogy úgy tapasztald meg az életet, ahogy te választod. Nem tartozik rám, hogy ítéletet hozzak feletted." Így sokkal derûsebb lesz az életed.
Fájdalmas a vereség, de még fájdalmasabb, ha nem a legjobb formádat adtad!
Amikor valaki csalódást okoz, választhatsz: elkezdheted kritizálni, sértegetni és zavarba hozni, vagy pedig megpróbálhatod helyre hozni a problémát.
Akkor légy boldogtalan - ha téged ez tesz boldoggá!
Rendkívül érdekes módon sok ember elfogadja, hogy az egész világegyetemet törvények irányítják, de amikor a saját életükről, sikereikről és bukásaikról van szó, akkor sorsról, szerencséről, "szerencsés véletlenekről" beszélnek. Pedig te is a világegyetem része vagy, és a te életed is teljesen azoknak a törvényeknek engedelmeskedik, amelyeknek a Hold, a csillagok és a kertedben növő gaz. És te vagy annak az oka, ami az életedben történik. Te okozod a gondolataiddal.
Ha ez élet dögunalom, nézd meg, mennyi energiát fordítasz rá! Soha sem hallod, hogy valaki azt mondaná: "Hajnalban kelek, edzem a testem, tanulok, ápolom a kapcsolataimat, teljes gőzzel dolgozom - és SEMMI JÓ nem történik az életemben." Életünk egy energiarendszer. Ha semmi jó nem történik benne, az a te hibád. Ha majd egyszer felismered, hogy a befektetett energia alakítja a körülményeidet, akkor már nem leszel áldozat.
Életed rendbetételének belülről kell fakadnia. Nem kell másokra várnod, hogy életedet ráncba szedjék. Amint mozdulsz, a világ is mozdulni fog.
Amíg elkülönítjük magunkat, könnyû az embereket hibáztatni. Amint elismerjük, hogy összetartozunk, több felelősséget kell vállalnunk magunkért és másokért.
Amikor egy másik emberrel találkozol, emlékezz rá, hogy ez egy szent találkozás. Ahogyan a másikat látod, úgy fogod látni saját magadat is. Ahogyan bánsz vele, úgy fogsz magaddal bánni. Sose felejtsd el ezt, mert benne megtalálod vagy elveszíted magad.
Az öröm (...) új szemléletmódból származik. A boldogság nem igényli, hogy valami újba kapj, de azt igen, hogy valamit elhagyj - azokat a gondolatokat, melyek nem segítenek neked!
Bármilyen szituációban is vagyunk, azért vagyunk ott, mert abból valamit tanulnunk kell. Hiszen azért sodródtunk oda!
Amikor felismered félelmeidet, esélyed van rá, hogy felülkerekedj rajtuk. Félelmeink beismerése segít nekünk, hogy megmagyarázzuk érzéseinket azoknak az embereknek, akik sokat számítanak nekünk.
A családban megtanuljuk értékelni az embereket attól függetlenül, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tudnak értünk tenni. Megtanulunk a belsőnkből szeretni.
A féltékenység is egyfajta félelem. Félsz, mert azt gondolod: alacsonyabb rendû vagy másokhoz képest, és rettegsz attól is, hogy ők is így gondolják. Amikor féltékenyek vagyunk, akkor félünk!
Bármikor, amikor úgy döntünk, hogy egy helyzetben meglátjuk a szeretetet, akkor előrehaladunk - főleg azért, mert nem tudjuk az embereket egyszerre szeretni és neheztelni rájuk!
Hagyj fel az állandó önmarcangolással! Sutba a tökéletességgel, a javulást célozd meg! Bocsásd meg saját tökéletlenségedet és automatikusan másoknak is meg fogsz bocsátani. Mások azt tükrözik vissza nekünk, amilyenek mi vagyunk.
Érettnek lenni azt jelenti, hogy elérünk arra a pontra, amikor felelősséget vállalunk gondolatainkért és cselekedeteinkért. (...) Keress szépséget a körülötted lévő emberekben, így magadban is több szépségre fogsz lelni!
Ha úgy döntesz, hogy együtt élsz valakivel, támogassátok egymást! Ha nem tudod a partneredet támogatni, ideje megvizsgálnod, hogy miért vagytok még mindig együtt.
Életének utolsó éveiben tanultam csak meg édesapámat megölelni. Nyolcéves koromban - mint annyi más fiú - abbahagytam édesapám ölelgetését. "Férfias" akartam lenni. Húsz évig tartott, mire rájöttem: az igazi férfiak ki tudják mutatni érzéseiket.
Nem tudjuk másnak adni azt, ami nekünk sincs. Addig nem tudunk elfogadni másokat olyannak, amilyenek, ameddig magunkat nem fogadjuk el olyannak, amilyenek vagyunk. (...) Addig, ameddig nem szeretjük magunkat, a világ sem fog szeretni minket.