Anna and the Barbies

Amíg el nem jöttél értem, oly észrevétlen éltem, mint egy villanás a térben, mint a hangaszál a szélben.

Figyelj! Én egy kicsit most meghaltam... na, ne ijedj meg, én azt nem akartam, csak látni téged félni, engem élve remélni, örülni, hogy nem kell megőrülni a nincsen... tudod, te vagy a világon az egyetlen kincsem. Látom, fáradt vagy, te csak menj, én majd virrasztok, menj, aludj...

Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni Az utolsó órában, mikor már megbántam, Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam, Hogy elmúlt az élet. Kezdjetek el élni!

Olyan korán jött az éj ma, minden altatóan néma, csak én virrasztok éberen, félek, még elaludna a szerelem.

Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma Senki bele nem halt még komédiába Ripacsok, színészek, az élet a tiétek Minek ölre menni, kezdjetek nevetni!

Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni Majd az unokáknak, mikor körbeállnak Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!

Jártam a bánattal, kéz a kézben körbe, Most megyek a magánnyal mereven előre. Lelkemet kihajtom egy messzi legelőre, A szívem mikor hasad, hogy legyek távol tőle!

Én kölcsönadtam játszani, Te meg elhagytad a szívem, Sajnálom, de egy kis időre, Most jobb, ha elteszem.

Nem vagyok már Se tiszta, se hófehér. Nem vagyok boldog, De boldogtalan se még. De mozdul a vágy, lassan elolvad a világ.

Talán, ha a gondolatokat lehetne hallani, nem is kéne szerelmet vallani másodpercenként, és térdre rogyva esketni a hûséget. Meséket mondhatnál, amikből megtudnám, ki vagy te, aki mindig itt vagy, de valahogy mégis folyton hiányzol, mint a légszomj - fojtón hiányzol.

Jó néha sötétben a Holdat nézni, hosszan egy távoli csillagot idézni, jó néha fázni, a semmin elmélázni, tavaszi esőben olykor bőrig ázni, tele szájjal enni, hangosan szeretni, jó néha magamat csak úgy elnevetni, sírni, ha fáj, remegni, ha félek, olyan jó néha érezni, hogy élek.